Százöt évvel ezelőtt a trianoni határok meghúzásakor a magyarországi Zajta Romániához került.
Az akkori – később vitézzé avatott –, zajtai kántor-tanító Gaál Lajos volt az, aki észrevette a tévedést és elérte, hogy egy hónappal a magyar nemzet számára tragikus döntést követően a román katonák elhagyják Zajtát és az akkor két és félszáz fős település megint Magyarországhoz tartozzon.
Szombaton tizenharmadik alkalommal emlékeztek a július negyedikére datált visszacsatolásra – első momentumként –, a zajtai Sváb Csűr udvarán, a falumúzeum falán függő, Zajta visszatérésének emlékére 2020-ban felavatott emléktábla megkoszorúzásával.
Az ünnepi szónokok sorát dr. Tilki Attila nyitotta, az országgyűlési képviselő (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy minden nap és minden év, illetve minden közös ünnep – mint amilyen ez is –, egy – egy lépéssel mindig közelebb és közelebb hozza egymáshoz a határ két oldalán élő magyar közösségeket.
Kosztya Zoltán zajtai polgármester rámutatott, ahogy ma, úgy 105 évvel ezelőtt is itt voltak a lázáriak, a peleskiek és a berkiek és a határ nyugati oldalán élőkkel együtt örvendtek Gaál Lajos elérte eredménynek.
Béres Antal, Zajta romániai testvérközségének, Lázári községnek a polgármestere abbéli reményének adott hangot, hogy a térségben élők ne csak emlékezzenek a közös múltra, hanem legyenek partnerek a következőkben is, "Mutassuk meg, hogy a határ már nem fal, hanem híd." - hangsúlyozta.
Bücs Attila, a Szárazberki Hármashatár Egyesület elnöke szerint felemelő érzés Vitéz Gaál Lajos történelmi sikere, mindig az összetartozás, a visszatérés reményt nyújtja.
Fetz István László, a Német Demokrata Fórum (NDF) erdődi szervezetének elnöke arra figyelmeztetett, hogy hagyományai nélkül sem a svábság, sem más kisebbség tulajdonképpen nem is létezik, remélhetőleg sikerül ezt megőrizve megélni a jövőt.
A házigazda Huszti Róbert, a Zajtai Vitéz Gaál Lajos Egyesület elnöke szerint Zajta visszatért annak idején Magyarországhoz, de azóta sürgető feladat a zajtaiak számára visszatérni a határon túl rekedt magyar és sváb közösségekhez.
Az ünnepi gondolatok között a házigazda egyesület kórusa énekelt hangulatos, az eseményhez illő dalokat, a beszédek után pedig az ünnepi műsor következett.
Elsőként az erdődi Sonnenblumen néptánccsoport táncolt, majd a Lázári Keresztyén Generációk Egyesülete vegyeskórusa lépett fel, előadásuk után Csukat Kamilla énekelt szólóban.
A szárazbereki Lehajló Rozmaring néptáncegyüttes és az egri id. Szarvas Károly előadása után a rozsályi Béres András Kör tánca zárta a színpadi előadások sorát.
A zajtai Szent György római katolikus templom udvarán ezt követően meggyújtották az összetartozás máglyáját, a lobogó tűznél a magyar és a székely himnuszt, illetve az Ismerős arcok együttes Nélküled című slágerét énekelve.
A csűrben ezután gazdag menüs, változatos ünnepi vacsora, majd táncház kezdődött, a csűrben hajnalig Budai György szolgáltatta a talpalávalót.
Princz Csaba
SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON!
(A szerző felvételei)