Sport

„Amikor a láb nem hallgat a parancsra...”

2017.11.09 - 10:34

Negyvenöt percet bírták a fiúk erőnlétileg a marosvásárhelyi mérkőzést, utána összeesett az Olimpia szerdai játéka, így az ASA simán nyert a 16. fordulóban. Miholca és Jurj csalódást okoztak.

A második félidőben ütött ki a fáradság a Szatmárnémeti FC Olimpia legénységén a szerdai, Marosvásárhelyi ASA elleni bajnoki mérkőzésen, amelyet 4–2-re vesztette el Ritli Zoltán vezetőedző csapata.

Mint ismeretes, a sárga-kékek az első háromnegyed órában jól tartották magukat, és a korai bekapott gól ellenére sem omlott össze a játék, és a szünet előtt Dumitru Muntean egyenlíteni tudott. Viszont a fordulás után a hazaiak akarata érvényesült, és negyed óra alatt eldöntötték a meccset, Cristian Munteanu szépítő találata pedig csak „szépségtapasznak” volt elegendő.

„A második félidőben fizikailag is összeestünk. Reggel hat órakor keltünk, buszra szálltunk és utaztunk Marosvásárhelyre. Ott sem volt sok időnk pihenni, mivel 14 órakor már kezdődött a meccs. Az első félidőt még kihúzták valahogy a fiúk, de a szünet után már semmi sem jött össze. Ez történik, amikor a láb nem hallgat a parancsra… Olyan gyerekes hibákat vétettek, amiket frissen, kipihenten egész biztosan nem követnek el. Az is igaz, hogy ezen a héten az edzés sem ment gördülékenyen. Az anyagi helyzet miatt motiválatlanok a fiúk, és ez kihat a koncentrációra is. Mindez kihat a játék minőségére. Természetesen az ASA csapatát sem kell leírni, mert egy nagyon jó kerete van. Technikás, gyors játékosok, akik remekül kötik a passzokat.” — mondta lapunknak Ritli, aki bízik abban, hogy a szombati meccsig, amikor a Dacia Unirea Brăila lesz a vendég, sikerül majd talpra állítani a fiúkat. Tegnap délután egy lazább, átmozgató edzés volt, ma fognak taktikailag is előkészíteni a szombati mérkőzést. Viszont Ritli úgy véli, hogy egyre több fiatal szatmári srác kap majd játéklehetőséget, ugyanis szerdán Miholca és Jurj szereplése is csalódást okozott a szakvezetőnek. „Szeretnék több hangsúlyt fektetni a szatmári ifikre. Van néhány tehetséges kadett korosztályos srác, akinek több lehetőséget kell adni. Viszont sok a sérülés, betegség, így keretgondokkal is küzdünk” — tette hozzá a szakvezető, aki úgy véli, hogy pozitív eredményt érhet el az Olimpia a Brăila elleni mérkőzésen.

A szatmáriaknak egyébként kellemes emlékei vannak a legutóbbi Olimpia – Dacia Unirea mérkőzésről: az elmúlt szezon utolsó találkozóján 7–1-re nyertek a szatmáriak.

Pesek Attila