Nekünk elsődleges a nemzeti hovatartozásunk és csak azt követően jöhet szóba, hogy ki milyen politikai pártállású, vallja Szili Katalin, a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke, aki a hét végén rendezett Dsida- és Páskándi-ünnepségre érkezett Szatmárnémetibe.

— Több mint másfél éve működik a Magyar Parlamentben a Nemzeti Összetartozás Bizottság. Milyen eredményeket értek el eddig és milyen irányba tartanak?

— Az elmúlt év január 1-től működik a Magyar Parlamentben a Nemzeti Összetartozás Bizottság. 2010. december 20. után, a karácsonyt megelőző plenáris ülésszakon a házelnök úr terjesztette elő azt a javaslatot, hogy hozzon létre a Magyar Parlament egy addig még soha nem létező bizottságot. Ez gyakorlatilag tizenhat hónapja működik, nagyon jól beleillik abba az ívbe, ami a kettős állampolgárság megadását jelentette és a Nemzeti Összefogás Napjának, június negyedikének a megjelölése. Ekkor elkezdtük a munkát, amelynek egyik állomása volt április végén, hogy létrehoztuk az Autonómia Albizottságot. Én magam büszke vagyok arra, hogy a Nemzeti Összetartozás Bizottság alelnöke és az Autonómia Bizottságnak az elnöke lehetek. Egy kicsit talán jelzi azt is, hogy önmagában az, hogy létre hoztuk a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát 2003-ban és gyakorlatilag a mostani házvezetés is megtartotta azt a formát, megteremthető ezzel a kormányzati dimenzióban határon túl is ez a vonal, ami egy eredőbe terelheti a saját nemzeti kérdéseinket. Ez azért is fontos, mert amíg két magyar van, az biztos, hogy háromfelé húz. Ez jól látszik az autonómia kérdés esetén is.

— Ez az a kényes kérdés, ami az elszakított részeken mindig problémát vált ki. Lesz-e ezekre megoldás?

— Éppen ezért tartottam én magam is fontosnak és örültem, hogy közreműködhetek a problémamegoldásban, hiszen a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma egy kicsit a saját gyermekemnek is tekintem, most is részt veszek a munkájában, és ott mindig minden dokumentumot, minden állásfoglalást konszenzussal dolgozunk ki, hiszen egy nemzet, egy közösség, egy közösségben pedig kell legyenek olyan kérdések az asztalon, amire közösen keresi a választ, együtt tud működni vagy legalább párbeszédet tud folytatni. Én azt hiszem, hogy ezek megteremtéseinek a fórumait kell megtalálnunk.

— Vannak már olyan pontok, ahol sikerült kompromisszumot kötni?

— Az elmúlt másfél évben a Nemzeti Összetartozás Bizottsága minden olyan előkerülő dolgot vizsgált, amelyek a nemzeti összetartozáshoz kapcsolódnak, meghallgattunk civil szervezeteket, érdekképviseleteket. Ha már önnel beszélek, hadd mondjam el, hogy meghallgattuk a Kárpát-medencei újságírók szervezetének a vezetőit is, a hazai médiafelelősöket arról, hogy a határon túli kérdések hogyan jelennek meg az anyaországi médiában. De ugyanígy elénk került már a csángó kérdés, és nyilván álláspontot fogalmaztunk meg olyan kérdésekben is, mint a román kormányzatnak azon erőfeszítése, ami a kisebbségi törvényben a kulturális autonómia eltörlésére vonatkozik. Én mindig azt szoktam mondani, hogy addig jó, amíg nem Nemzeti Széthúzó Bizottságnak hívjuk magunkat, de mondhatom azt, hogy nagyon kooperatív a bizottság, hiszen valamennyi politikai erő képviselteti magát benne, mégis sok kérdésben nagyon jól tudunk együttműködni.

— A jelenlegi három romániai magyar pártra inkább jellemző a széthúzás, mint a kompromisszumkészség. Ön ezt hogyan látja és megvalósíthatónak tartja-e az autonómiát?

— Én azt gondolom, hogy nekünk nem a széthúzást kellene látni, hanem azt, hogy miként tudunk közös nevezőt találni. Hadd említsem most azt, ami pillanatnyilag az én feladatköröm, az autonómia albizottság munkája. Ez az egyetlen albizottság a parlamentben, ami paritásos alapon működik: minden párt képviselve van benne. Nagyon sokat beszélünk a székely autonómia kérdésről. Ezen a téren az a célunk, hogy a Kárpát-medencét érintő más autonómiaformákról is folytassunk párbeszédet. Be kell látni, hogy konszenzusra vagyunk ítélve és nagyon szeretnénk egy olyan kooperációt kialakítani a Székely Nemzeti Tanácstól, a Kárpát-medencei Autonómia Tanácson keresztül a Kárpát-medencei Magyar Fórumig, ahol politikai konszenzust lehet kötni.

— Nagyon sok vezető politikus azt vallja, hogy a romániai magyarságnak nem autonómia kell, hanem erős önkormányzati szerep.

— Én azt gondolom, hogy ideje lenne tisztázni ezeket a fogalmakat. Például azt, hogy ki mit ért autonómia alatt és melyek azok a törekvések, kérdések, amelyek az önkormányzatiság megteremtését jelentik, ebben vannak-e grádicsok, amelyeket el tudunk érni? Itt elsősorban nem nekünk kell megmondani, hogy mikor, milyen lépéseket kell megtenni, hanem az anyaország teremtse meg a politikai hátteret ahhoz, hogy a határon túliak konszenzusra jussanak. Ez egy eklatáns példája annak, hogy itt a Partiumban, a Bánságban és Erdélyben a politikai erők különböző módon közelítik meg ezt a kérdést. Szerintem csak akkor lehet elérni azt, hogy a román parlament vagy a román kormányzat komolyan álljon hozzá ezekhez a témákhoz, ha közös hangon tudunk szólni. Ha mi mindig magunkat akarjuk kicselezni, akkor el fogjuk veszíteni annak a fórumait, ahol a nemzeti sorskérdéseket szóvá lehet tenni. Én minden erőfeszítésemmel azon vagyok, hogy azokat a vitás pontokat — mert vannak vitás pontjaink — tudjuk úgy asztalra tenni, hogy ne saját helyzetünket nehezítsük, hanem a legtöbb mandátumot szerezzük meg lokálisan.

— Fennáll a veszélye annak, hogy ha nem fogunk össze időben, majd összefogásra kényszerít bennünket a sors?

— Én azt elkerülném. Azt gondolom, hogy ebben nekünk inkább a megelőzés elvét kellene vallani, hogy feltérképezzünk minden olyan lehetséges variációt, amelyek közül kiválaszthatjuk azt, ami számunkra az összes lehetőség közül a legjobb. Bármikor, amikor az anyaország határain kívül járok, mindig ebben igyekszem segíteni. Lássuk be végre, hogy nekünk elsődleges a nemzeti hovatartozásunk, és csak azt követően jöhet szóba, hogy ki milyen politikai pártállású.

Elek György