Örmény Márk, a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum tizenegyedik osztályos tanulója kilencedik osztályos korától részt vesz a diáktanács munkájában, a diákszervezet újraélesztésében. Az alábbiakban terveiről és elképzeléseiről kérdeztük.

Örmény Márk édesapja nigériai, édesanyja szatmári. Isztambulban született, kétéves koráig Németországban élt. Beszéli német, angol, magyar és román nyelven. Egy ideig Nagykárolyban élt, jelenleg szatmárnémeti lakos. Kilencedik osztályos volt, amikor bekapcsolódott a diáktanács munkájába, közel áll ahhoz, hogy bekerüljön az országos vezetésbe vagy akár az országos elnöki székbe.

— Hogyan kerültél kapcsolatba a diáktanáccsal?

— A kilencedik osztályt a nagykárolyi Kalazanczi Szent József Római Katolikus Líceumban kezdtem, itt csatlakoztam az ifjúsági szervezethez. Ott működött a diáktanács, minden osztályból kértek két képviselőt. Én jelentkeztem, mert kíváncsi voltam, hogy ott miről van szó. Az első gyűlésen bemutatták a diáktanácsot és azt, hogy mi a szerepe. Nekem nagyon megtetszett az ottani tevékenység, utánanéztem az interneten, hogy más országokban hogyan működnek az ifjúsági szervezetek, azt is megnéztem, hogy nálunk milyen diáktanácsok vannak. Hamarosan megszervezték iskolai szinten a diáktanácsban a tisztújításokat, amikor engem választottak elnöknek. Küldöttként vettem részt Szatmárnémetiben a megyei diáktanács ülésén. Egy kicsit fura volt, hogy csak én voltam kilencedikes, a többiek mind nagyobbak voltak. Nagykárolyban szerveztünk néhány programot, de az év második felében átjöttem a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceumba. Tizedik osztálytól aktívan részt vettem a szatmárnémeti diáktanács munkájában, fontosnak tartottam, hogy tegyek valamit az iskoláért, különböző tevékenységekben megpróbáltam mindig a maximumot nyújtani. Igyekeztem megismerni, hogyan működik egy diákközösség. Ebben az évben lettem a Hám János Római Katolikus Líceum kommunikációs referense. Részt vettem a Magyar Középiskolák Országos Szövetsége (MAKOSZ) közgyűlésén, ahol elhatároztam, hogy tenni fogok valamit a szatmári diákokért. A diákokkal tárgyalva fontosnak tartottuk, hogy minél több iskolát vonjunk be a tevékenységeinkbe. A MAKOSZ-nak több munkacsoportja működik, én a külügyi bizottságba jelentkeztem, remélem elfogadják a kérésemet. Eszünkbe jutott, hogy négy-öt éve még létezett a Szatmári Megyei Diáktanács (SZMDT), ezt kellene újraéleszteni, ennek lettem az elnöke az elmúlt év decemberétől. Most történnek a lépések, hogy megyei szinten minden területről vonjuk be a diákokat. Folyamatban van a Szatmár Megyei Diáknapok megszervezése, ami minden bizonnyal nagyon sok diák érdeklődését fel fogja kelteni. Szeretnénk bevonni a tevékenységeinkbe minél több diákot, éppen ezért várjuk azok jelentkezését, akik részt kívánnak venni ebben a tevékenységi körben.

— Mi az, ami érdekli a mai diákokat?

— Minden érdekli a mai diákokat, amit vonzóvá tesznek a számukra. A gond az, hogy a legtöbb diák nem tudja megfogalmazni, mi az, ami őt igazán érdekli. A fiatalnak nincs meg az a látószöge, hogy észrevegye, mennyi minden lehetséges. Látnak ők valamit, de nem nyitják fel a szemüket, hogy mennyi minden van még. A mai fiatalok eléggé zárkózottak, ennek oka az interneten, telefonon való élés, ami inaktivitást szül. Nagyon sok olyan eset van, hogy fiatalok egymás mellett ülnek és telefonon keresztül beszélgetnek. Ez nagyon elszomorító.

— Sokszor elhangzik, hogy a fiatalokat nem érdekli a politika, nem vesznek részt a közéletben. Lehetséges, hogy a diáktanácsokból fognak kinőni a jövő politikusai?

— Igen. A diáktanács ugyanúgy működik, mint például a megyei tanács. Az, aki aktív a diáktanácsban, az aktív tud lenni az önkormányzatban is. Valahogy enyhíteni kellene a generációs problémákat. Most ott tartunk, hogy a fiatalok nem bíznak az idősekben, de az idősek sem bíznak a fiatalokban. Mind a két korosztály úgy tudja, hogy ők jobban tudnak mindent. Ki kellene alakuljon a lépcsőzetesség, hogy váltakozzanak a dolgok. Nem megoldás az, hogy az idősek ráerőszakolják a fiatalokra az akaratukat, mert akkor semmi új nem jön be, minden ismétlődik.

— Miért nem engedik előretörni a fiatalokat az idősek?

— Ahhoz, hogy a harminc alatti fiatalok ismertebbekké váljanak, szükségük van a bizonyítási lehetőségre. Nagyon sok fiatalban megvan a bizonyítási vágy, de nem találja meg azt a helyet, ahol ezt ki tudja magából élni. Hiába tud valaki például jól zongorázni, ha nem ülhet le a zongora elé. Szükség van arra, hogy a diákok elhatározzák, hogy akarnak tenni valamit azért, hogy Szatmárnémeti jobb hely legyen. Most kell tenni azért, hogy jobb legyen, nem arra várni, hogy valaki egyszer jobbat fog tenni. Ezzel csak időt pazarlunk, ez idő alatt csak azt fogjuk észrevenni, hogy milyen nagy romlás megy végbe. A romlás ellen csak addig lehet tenni valamit, ameddig itt vagyunk, mert ha elmegyünk, azzal nem segítünk. Nagyon sok fiatal azzal a reménnyel megy el Nyugatra, hogy ott jobb lesz. Nem lesz jobb. Az itteni fiatalok csak annyit látnak a Nyugatból, amit a média közvetít, vagy amit látnak egy-egy kiránduláson. A valóság más. Minden, ami megvan Nyugaton, itt is fellelhető, de lehet más formátumban. Ami mégsem található meg, azt létre lehet hozni. Sokan mennek el nagy célokkal, végül nehéz fizikai munkából élnek meg.

Elek György