Szatmárnémeti

Altfatter elítéli a csalást

2021.11.19 - 06:00

Az ország mindeddig legnagyobb oltásiigazolvány-csalása történt a petei vám épületében kialakított oltóponton, a nyomozás még javában zajlik az ügyben érintett „kliensek” azonosítása érdekében, az öt fő gyanúsítottat már 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték — a botrány azonban negatívan érinti magát az oltópontot, az ott becsülettel dolgozókat és az üzemeltető intézményeket is.
„Egy nagyon kellemetlen dolog, amit teljes mértékben elítélünk — annál is inkább, mivel idén január 5-e óta, amióta Szatmár megyében a közegészségügyi igazgatósággal közösen elindítottuk az oltáskampányt, minden energiánkat, anyagi és humánerőforrásunkat arra fordítottuk, hogy eljussunk a megye minden szegletébe, és mindenki számára elérhetővé váljon a koronavírus elleni védőoltás. Nem elfogadható, hogy öt olyan személy tettei miatt — akiknek egyébként semmi közük a köztisztviselőséghez — rossz fény vetüljön tevékenységünkre és erőfeszítéseinkre. Jó, hogy ezeket az elítélendő tetteket vizsgálják, és biztos vagyok benne, hogy az igazságügy fényt derít az ügy minden részletére. Az ellenőrzések és vizsgálódások folytatódnak az egész megyében. Egy biztos: sem Szatmár megyének, sem a megyei tanácsnak, sem a megyei közegészségügyi igazgatóságnak nincs semmi köze a petei oltóponton zajlott törvénytelen tevékenységhez” — fogalmazott Altfatter Tamás kormánymegbízott.
A zajló bűnügyi nyomozás nem korlátozza a petei vám épületében lévő oltópont működését — ott, akárcsak eddig, naponta (szombatot-vasárnapot is beleértve) 10–22 óra között az egydózisú Johnson&Johnson-vakcinával immunizálják az érdeklődőket.

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Szüreti mulatságba hívogattak a Pünkösdi Rózsák - KÉPGALÉRIA

Öt települést jártak be a pusztadaróci Pünkösdi Rózsák néptánccsoport tagjai, hogy szokásukhoz híven szüreti bálba invitálják a környező települések lakóit is.
Szatmárnémeti

Már a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal is csaló SMS–ekre figyelmeztet

Hamis SMS-ek terjednek Szatmárnémetiben, amelyek közlekedési bírság befizetésére szólítják fel a címzetteket. A polgármesteri hivatal hangsúlyozza: ilyen értesítéseket nem küld.
Vidék

Pusztadaróc: 100%-ban „aszfalt alatt”

A község minden településén, minden utcában, korszerű aszfaltburkolaton lehet közlekedni.