Nagykároly

Alsógolgota: egy emberi sorstörténet állomásai

2013.12.13 - 19:02

Csütörtök este mutatták be Fischer Botond Alsógolgota című verseskötetét a Károlyi-kastélyban. A könyvbemutatóra szép számú közönségsereg gyűlt össze a 3-as számú kiállítóteremben.

 

Fischer Botond egy „ráérős” költő, már serdülőkora óta ír verseket, mégis csupán 31 éves korában jelent meg első verseskötete, az Alsógolgota. A Kriterion Kiadó gondozásában novemberben napvilágot látott kötetet csütörtök este mutatták be Nagykárolyban.

A Károlyi-kastély 3-as számú kiállítótermében összegyűlt népes közönséget Bogdan Georgescu, a Nagykárolyi Kulturális Igazgatóság vezetője köszöntötte, majd H. Szabó Gyula, a Kriterion Kiadó igazgatója szólt néhány szót az Alsógolgotáról, valamint a könyvkiadó gondozásában nemrég megjelent kötetekről. Fischer Botond ezt követően üdvözölte Végh Balázst, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának irodalmi titkárát, illetve Varga Sándort színművészt.

A kötetet bemutató Végh Balázs elmondta: „Már régóta ismerem Botondot, újságíróként többször is találkoztunk, viszont meglepődtem a verseskötetén, hiszen azt hittem, hogy prózaíró”. A költő megerősítette az irodalmi titkár hiedelmét, hiszen már több prózát írt, és ezt követően erre a műfajra fog koncentrálni.

Végh Balázs istenes költőként jellemezte Fischer Botondot. Az Alsógolgota egy emberi sorstörténetet mutat be, egy olyan emberét, aki szellemi vigaszt keres, így próbál kiszabadulni a mindennapokból — vélekedett az irodalmi titkár. Az Isten fogalma szerinte a versekben nem egy konkrét Istenként jelenik meg, több Istenről, a transzcendensről szól. „Erős katolikus neveltetésben részesültem, a dogmák, a teóriák szorosan kötnek a valláshoz, de nem vagyok vallásos” — fogalmazott a költő.

Az Alsógolgota nem egy vidám kötet, ám minden vers végén megjelenik valami, amibe kapaszkodhatunk. Végh Balázs szerint annyira plasztikus Botond költészete, hogy akár le is lehetne festeni. Meg is kérdezte a költőt, tud-e festeni. Botond szellemesen válaszolt: „Olyannyira nem tudok rajzolni, hogy óvónőm annak idején retardáltnak hitt.”

A könyvbemutató végig jó hangulatban zajlott eszmecseréjét Varga Sándor a költő verseinek felolvasásával „illusztrálta”. A rendezvény zárásaként Fischer Botond dedikálta a köteteit a jelenlévőknek.

 

ifj. Deák Endre