Október 4-én az állatok világnapját ünnepeljük. Ez a nap emlékeztet bennünket arra, hogy az állatok nem tárgyak, nem díszek, hanem érző lények, akik szeretetre és felelősségre vágynak.
Firenzében, egy 1931-ben tartott környezetvédelmi konferencia keretén belül merült fel először az állatok világnapjának (World Animal Day) gondolata. Az október 4. pedig azért lett a kiválasztott nap, mert ez Assisi Szent Ferenc halálának napja, egyúttal emléknapja is. Ez a nap tisztelgés az állatok védőszentje, Assisi Szent Ferenc előtt, aki már a XIII. század elején azt hirdette, hogy mindent szeretnünk kell, ami körülvesz bennünket, legyen az élő vagy élettelen.
Az állatok világnapjának alapelve, hogy az állatok boldogabbá teszik életünket, segítőtársként és barátként gazdagítják mindennapjainkat. Az ünnep célja, hogy az ember és állat közötti barátságot erősítse, valamint felhívja a figyelmet az együttélés fontosságára.
Megható történetet osztottak meg
A szatmárnémeti Free Life Egyesület, amely hosszú évek óta működtet kutyamenhelyet és ebek ezreinek nyújtott már menedéket, egy megrendítő történettel hívta fel a figyelmet a felelős állattartás fontosságára. A történet Barryről szól, aki örökbefogadás után rövid időn belül visszakerült a menhelyre.
Az egyesület így fogalmazott: „Egy kutya nem tárgy, amit visszaadhatsz, ha útban van. Ő egy élőlény, egy dobogó szív, egy felelősség hosszú évekre. Amikor hazaviszel egy kutyát, ő az egész életét a te kezedbe helyezi. Visszavinni őt nemcsak az otthonától fosztja meg, hanem a lelkét is összetöri.”
A Free Life Egyesület önkéntesei hangsúlyozzák: minden örökbefogadás komoly döntés, amely felelősséggel jár. Egy állat hazavitele nem csupán örömforrás, hanem évekig tartó elköteleződés is. Ha valaki nincs felkészülve arra, hogy türelmet, szeretetet és gondoskodást adjon, jobb, ha nem vállalja az örökbefogadást.
A felelős állattartás része az is, hogy gondoskodunk kedvencünk megfelelő ellátásáról, rendszeres állatorvosi ellenőrzéséről és ivartalanításáról. Az ivartalanítás nem kegyetlenség, hanem esély arra, hogy kevesebb kóbor állat szülessen, akik később szenvedésre lennének ítélve.
Az állatok világnapján gondoljunk arra: egy kutya vagy macska nem „hobbi” vagy „móka” kérdése. Ők társak, akik életük minden napján ránk számítanak. Ahogy a Free Life Egyesület is írta: „Egy kutya számára az otthon nem egyszerűen egy hely – számára az otthon: minden.”
A cicákért is felelősséggel
Nemcsak a kutyákért, hanem a macskákért is sokan dolgoznak Szatmárnémetiben. A Rescued Cat Society önkéntesei bajba jutott cicákat mentenek, orvosi ellátásban részesítik őket, ideiglenesen befogadják őket, amíg szerető gazdára nem találnak. Kiemelten fontosnak tartják az ivartalanítást is, hiszen ez az egyik leghatékonyabb módja annak, hogy csökkenjen a kóbor macskák száma és kevesebb állat kerüljön szenvedésre ítélt helyzetbe.
Az állatok világnapja arra figyelmeztet minket, hogy felelős döntéseket hozzunk: ne vegyük könnyelműen, ha egy négylábút magunkhoz veszünk. Egy kutya vagy macska nem csupán örömforrás, hanem életre szóló társ, aki szeretetre, gondoskodásra és biztonságra vágyik.
Segítség nélkül nincs menedék
A kutyáknak és macskáknak egyaránt szükségük van támogatásra. A menhelyek és önkéntesek nap mint nap küzdenek azért, hogy legyen elegendő élelem, fedezzék az állatorvosi kezeléseket, beszerezzék a gyógyszereket, és biztosítsák a biztonságos körülményeket. Ezért minden adomány, önkéntes segítség vagy örökbefogadás életmentő lehet számukra.
A kutyusoknak és cicusoknak utalással is segíthetünk, de személyesen is fel lehet ajánlani az adományokat: a száraz vagy konzerveledelt az egyesületek által kezelt állatok kapják meg, a pénzfelajánlásokból pedig gyógyszereket és oltásokat vesznek számukra.
A Free Life Egyesület kutyamenhelye a szatmárnémeti ipari parkban van, ezen a telefonszámon vehetik fel velük a kapcsolatot: 0745.521.042. Amennyiben pénzzel támogatnák a kutyákat megtehetik a következő UniCredit számlákon:
Cont RON: RO50BACX0000002992298000
Cont EUR: RO23BACX0000002992298001
Revolut:0746813484
A Rescued Cat Society egyesület elérhető a 0772.085.768-as telefonszámon és a Facebookon (facebook.com/rescuedcatsociety) is.
Asociația Rescued Cat Society
EURO: IBAN CODE RO90BTRLEURCRT0564373401, SWIFT: BTRLRO22
LEI: IBAN CODE RO43BTRLRONCRT0564373401
PAYPAL: rescuedcatsociety@gmail.com
Hírszerkesztő