Szatmárnémeti

Állásfoglalás

2021.03.09 - 08:33

    A napokban újabb rendkívül fontos megbízást kapott az RMDSZ: Altfatter Tamást Szatmár megye prefektusává nevezte ki a kormány.
Utóbbira nem eredményként, hanem fontos feladatként tekintünk, és biztosak vagyunk abban, hogy az RMDSZ által jelölt kormánybiztos megállja majd a helyét. Altfatter Tamás alprefektusként is komoly szakmai munkát végzett, és biztosak vagyunk abban, hogy ugyanaz a szakmaiság és pártatlanság lesz rá jellemző prefektusként is.
    Nem vagyunk egyedül, hiszen mindig arányosságra törekszünk, a Nemzeti Liberális Párt képviselői pedig vállalták azt a programot, amelynek célja a megye és a megyeközpont még rendkívülibb ütemű fejlődése.
Partnerként tekintünk az USR-Plus képviselőire is, úgy is, hogy ajánlatunk ellenére nem kívántak személyesen is szerepet vállalni Szatmárnémeti vezetésében. De bízunk abban, hogy segítenek majd bennünket azokban az ágazatokban, amelyek vezetését országos szinten vállalták. Gondolunk itt az egészségügyre, az európai uniós alapokra és a közúti fejlesztésekre. Reméljük, hogy közösen folytatjuk majd az elkezdett projektjeinket, és közösen tervezzük a jövőbeni megvalósításokat is.
    Szeretnénk egy építő jellegű, kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködést a Szociáldemokrata Párt Szatmár megyei képviselőivel is. De, kihangsúlyozzuk azt, hogy 2020 szeptemberében azok a jelöltek nyertek, akik tettekkel bizonyítottak, nem pedig rosszindulatú és félrevezető kampányt folytattak. Közülük sokkal évek óta együtt dolgozunk, és szeretnénk, ha ez a jövőben is így lenne. De teljes mértékben kizárt az együttműködés olyan egyénekkel, akik etnikai konfliktusokat gerjesztenek, és alpári, a politikában és a közéetben megengedhetetlen stílusban támadják a magyar közösséget és annak vezetőit. Amennyiben ők is párbeszédre törekednek, és amennyiben tisztelik a szatmári szavazókat, az ilyen egyéneket el kell távolítaniuk maguk közül.

Nem tűrünk el erkölcsi kioktatást egy olyan kétes múltú személytől , aki a mai napig nem tisztázta a múltja kapcsán felmerült vádakat, aki  az utóbbi három évtized legalacsonyabb szintjére süllyesztette a politikai közbeszédet. Ugyanakkor megjegyeznénk, hogy tevékenysége kapcsán két közmondás jut eszünkbe: a „Tolvaj kiált tolvajt” és a „Nem beszélünk kötélről az akasztott ember mellett”!
Olyan eseményeknek vagyunk szemtanúi, amelyre az elmúlt 30 év során nem volt példa: egy parlamenti képviselő megalapozatlanul vádaskodik, miközben a magyar közösség ellen uszít és acsarkodik. Az RMDSZ teljes mértékben elutasítja ezt, a szatmáriak pedig elvárják a bocsánatkérést.

Szatmár megyei RMDSZ

 

Ajánljuk még a témában:

Belföld

RMDSZ: Törvénnyel védjük meg a régi sírhelyeket

Fel akarnak számolni egy-egy régi sírhelyet, mert nincs hely az újaknak.
Szatmárnémeti

Vonzó város lett Szatmárnémetiből

„Bezzeg Nagybánya...”
Belföld

Az RMDSZ kormányozna, de feltételekkel

2028-ban az AUR és az S.O.S. România jelentik majd az alternatívát?