Festészet-, szobrászat-, grafika- és tervezői órákat látogathattak meg azok a diákok, akik a művészeti líceum nyílt napjára érkeztek.
Az Aurel Popp Zene- és Képzőművészeti Líceumban is pénteken rendezték meg a nyílt napot a középiskolába készülő diákok számára.
Az iskola ajtaja már reggel 10 órától nyitva állt az érdeklődő nyolcadikosok előtt, akik jöttek is szép számmal, hiszen sokan voltak kíváncsiak arra, hogyan is zajlik az oktatás a művészképzőben.
Erre a napra az iskola több alkotóműhellyel is készült, így az érdeklődők betekintést nyerhettek abba, hogyan is zajlik egy festészet-, szobrászat-, grafika- vagy tervezői óra. A középiskolás diákok vizsgamunkáikat készítették, amelynek különböző alkotási folyamatait megtekinthették az oda látogató nyolcadikosok.
Nichita Sulyok Júlia aligazgatónő elmondta, az iskola harmonikus, ösztönző körülményeket biztosít, hogy mindegyik tanuló felismerhesse önmagában a művészi hivatás képességét. Valamennyi tehetség támogatása érdekében nyitottak a legmegfelelőbb együttműködésre a szülőkkel is.
Ezt követően pedig elmondta azt is, hogy a 2017/2018-as tanévre az ötödikesek számára 30 hely van román és magyar tagozaton egyaránt, a diákok pedig zongora, hegedű, cselló, gitár, hárfa, fuvola, klarinét, oboa, trombita, kürt, ütőhangszerek és képzőművészet szakokra iratkozhatnak be. Ami a kilencedikeseket illeti, három 28 fős osztály indul zongora, hegedű, mélyhegedű, cselló, nagybőgő, gitár, hárfa, fuvola, klarinét, oboa, trombita, kürt, fagott, ütőhangszerek, képzőművészet, canto és építészet szakosodással.
Az ötödikbe és kilencedikbe készülők május 24–26-án tehetik le a beiratkozáshoz szükséges alkalmassági vizsgáikat.