Belföld

Alkotmányos az iskolai egészségügyi nevelés bevezetéséről szóló törvény

2020.09.25 - 04:26

Az alkotmánybíróság elutasította, mint megalapozatlant az államelnök által a 2004/272-es gyermekjogvédelmi törvényt módosító és kiegészítő jogszabály ellen megfogalmazott alkotmányos kifogást - áll a taláros testület döntésében.

A jogszabály többek között előírja, hogy az iskoláknak - szülői beleegyezéssel - az "életre felkészítő oktatásban" kell részesíteniük a tanulókat, amelynek része kell hogy legyen az "egészségügyi nevelés" is, a nemi betegségek és a kiskorúak teherbe esésének megelőzése céljából.

Az alkotmánybíróságnak küldött beadványban Iohannis többek között azt kifogásolta, hogy a képviselőház - amely döntő házként 63 módosítást eszközölt a tervezeten -, többek között olyan előírásokat is bevezetett és elfogadott, amelyek kapcsán tartalmuknál fogva az elsőként megkeresett házat, azaz a szenátust illette volna meg a döntési hatáskör, ezért a törvénynek vissza kellett volna kerülnie a felsőházba, hogy a szenátorok is vitassák meg és szavazzanak ezekről.

Az elnök kiemelte még, mivel az eredetileg használt "szexuális nevelés" fogalmat a törvény "egészségügyi nevelésre" módosítja, a jogszabály valamennyi előírását módosítani kellett volna az új terminológiának megfelelően.

Azt is kifogásolta Iohannis, hogy törölték a jogszabály szövegéből azt a kitételt, miszerint "szemeszterenként legalább egy alkalommal" sort kell keríteni ilyen programokra. Így most nem egyértelmű, hogy az egész tanév folyamán, szemeszterenként egy alkalommal, egy tanévben egyszer vagy pedig egyszer sem kell ilyen programokat tartani - érvelt az elnök.
AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Őrzöttebb iskolák, több iskolapszichológus

Megerősítik az iskolák őrzését, és több iskolapszichológust alkalmaznak az erőszak megelőzésére.
Szatmár megye

Kezdődik az őszi vakáció az iskolákban

A tanév rendje szerint a pénteki tanórák után kezdődik az őszi szünidő az iskolákban, a tanítás november 2-án folytatódik.
Szatmárnémeti

„A múltat tiszteld, s a jelent vele tedd jobbá!”

Az aradi vértanúkra emlékeztek a Bălcescu–Petőfi Általános Iskolában