Valamikor (nem is olyan rég) még gálaműsor, tegnap viszont már csak szerény rendezvény keretében adták át az idei Falvak mécsesei díjakat — nem mintha a tíz díjazott és fáradhatatlan tevékenységük kevésbé lenne értékes és elismerésre méltó, mint az előző díjazottaké.

A Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpont a megyei tanács támogatásával hetedik alkalommal szervezte meg a Falvak mécsesei díjátadót — az oklevéllel azok (sok esetben egész életen át végzett) munkáját ismerik el kiemelten, akik településeiken sokat tettek-tesznek azért, hogy a ma élők, főként a fiatalok megőrizzék az elődeiktől örökölt szokásokat, hagyományokat; jelentős részt vállalnak a közélet formálásából, az oktatásból, azaz tevékenységeikkel fényt gyújtanak a közösségeikben, mécsesként világítva. Valamikor (nem is olyan rég) az okleveleket gálaműsor keretében nyújtották át a „mécseseknek” — tegnap a megyei múzeum nagytermében a tíz díjazott mellett a múzeum és a forrásközpont dolgozói közül páran (talán egyfajta munkaköri feladatként) voltak csak jelen az „ünnepségen”. Persze az elismerés a lényeg és nem a körítés, gondolhatják sokan — de elnézve a kenyere javát már megevett idős tanár örömmel vegyes megilletődöttségét (aki 45 éve tanít az Isten háta mögötti faluban, s alapozza meg azt a tudást diákjai fejében, amelyre aztán orvosi egyetemi ismereteket lehet majd építeni) vagy a fiatalabb generációt képviselő, néphagyományőrző, néptánctábor- és néptánccsoport-szervezők furcsán meglepett örömét és a királydaróci roma közösség vezetőjének büszke meghatódottságát igenis illett volna, s megillette volna őket az a bizonyos körítés. A jelenlévőket elsőként László Róbert, a forrásközpont igazgatója köszöntötte, kiemelve, hogy az országban Szatmár megye az egyetlen, ahol létezik ez az elismerés, és ahol átadják ezt a díjat. „Sehol nem értékelik hivatalosan a falun, vidéki közösségekben végzett munkát, pedig egyrészt azok, akik ezt a díjat megkapják, nagyon sokszor szabadidejüket áldozzák fel, hogy tevékenységeikkel fényt gyújtsanak a közösségeikben, másrészt pedig mindenki tisztában van vele, milyen nehéz bármiféle, tág értelemben vett kulturális tevékenységre mind pénzt szerezni, mind társakat toborozni” — mondta. Ezt a gondolatmenetet folytatta a díj ötletgazdája, Pop Felician is, hangsúlyozva: a kultúra elsősorban a hagyományokra és a kultúremberek közösségük iránt érzett tiszteletére épül. „Hiszen bárhová mennél is a világon, meghatároz az a közösség, amelyből származol, szülőhelyedtől pedig soha nem tudsz igazán és végérvényesen elszakadni. Igaz, a „falu” sem örök, hatalmas változások zajlanak a falusi közösségekben, átalakulóban van minden — a „mécsesek” pedig egyre kevesebben vannak és egyre fáradtabbak, talán a közönnyel vívott harc miatt. Hiába fektetnek le naponta az emberek házaihoz vezető víz- és gázvezetékeket, ha a szívükhöz és a lelkükhöz nem vezet semmi. Igen, nagyon fontos az aszfaltos út, de még fontosabbak, akik rajta járnak. Az Avast a gazdagság, a Bükkalját a szegénység teszi tönkre” — summázta nagyon realista-élesen és megkeseredetten. Az idei tíz díjazott közül három a magyar, egy pedig a roma közösségben világít mécsesként: Görcsi Mihály a királydaróci roma közösséget vezeti és irányítja lassan harminc éve, s ugyanennyi ideje szervezi meg minden évben az 1500–2000 résztvevőt vonzó cigánybált. A Tövishátot „bevilágító”, Hadadon született és Szilágyszérben tanító Antal Mária öt évvel ezelőtt alakította meg s vezeti azóta is Varga Gabriellával közösen a Széri Kukurók néptánccsoportot, és nevéhez kapcsolódik a Nemzetközi Vőfélytalálkozó is. Krupa Anna tanítónő neve Sárközújlak és Avasújváros környékén cseng ismerősebben, hiszen fáradhatatlan energiával szervezi a májusfaállítást, élő zenés táncházat, néptáncoktatást, és nem mellékesen fő mozgatórugója a néptánctábornak. Szintén a néphagyományokhoz kapcsolódik a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesületet vezető Székely Sára etnográfus és magyartanár, az évenkénti Nagykárolyi Táncháztalálkozó szervezője, akinek egyik fő célkitűzése a táncház mint alternatív szórakozási forma életben tartása és értelemszerűen a magyar néptánc és népzene iránti érdeklődés felkeltése a gyerekek, valamit a fiatalok (de nem csak) körében.

Szabó Kinga Mária