Hatalmas sikert aratott az Együtt kitakarítjuk Szatmárnémetit elnevezésű, az Élet Fája Környezetvédelmi és Humanitárius Egyesület által szervezett hulladékgyűjtési akciósor első kiadása. Mint arról már korábban is beszámoltunk, az egyesület a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatallal, az Alpin Kft-vel, a Recolamp Egyesülettel és a Waste Management Smart Solutions-szal közösen azon dolgoznak, hogy beindítsák és felvirágoztassák az elektromos és elektronikai hulladékok gyűjtését, ugyanis 2023-ban országos szinten 65%-os újrahasznosítás a cél.
Az első gyűjtési akció január 7-én, szombaton 10 és 13 óra között zajlott Szatmárnémeti négy pontján, és ennek során alig három óra alatt 1,80 tonna elektromos és elektronikus hulladékot sikerült összegyűjteni, amelynek körülbelül 50%-a nagyméretű hulladékból (hűtőszekrények, televíziók, mosógépek, számítógépek, nyomtatók stb.), 30%-a kisebb hulladékból (billentyűzetek, rádiók, lámpák, hangszórók, vasalók stb.) és további 20% apró hulladékból (elemek, kábelek, izzók stb.) állt.
A gyűjtésen 14 önkéntes – nyugdíjasok, mérnökök, tanulók, az Életfája Egyesület tagjai Békéssy Erzsébet irányításával, a Bonus Pastor Alapítvány és Új Reménység Egyesület tagjai dr. Puskás Csaba irányításával, illetve a Ioan Slavici Főgimnázium Star Tech robotika diákcsapata Lupou Agota vezetésével – szívélyesen fogadta a város négy gyűjtőpontjára érkező szatmáriakat, majd átvette a hozott hulladékot, illetve feljegyezte azon címeket, ahová nagyobb volumenű hulladékért kell elmenni – mint kiderült, 13 lakos szeretett volna otthonából megszabadulni nagyobb mennyiségű elektronikai hulladéktól.
Szombaton folytatás
Ahogy az hirdetve volt, a gyűjtési akció ezen a szombaton is folytatódik, ám ezúttal más helyszíneken: január 14-én, 10 és 13 óra között a Szamos bal oldalán zajlik majd a kampány, pontosabban a 14-es lakónegyedben a Mircea Eliade Általános Iskola mellett (Neajlov sétány), a 15-os lakónegyedben a T3-as tömbház előtt (Milcov sétány), a 16-os lakónegyedben az Avram Iancu Általános Iskolánál (Muncii sugárút 19. szám), valamint a kisállomás közelében, a Johann Ettinger Német Líceum előtt (Cloșca sugárút 72. szám).
Szabó Beatrix