Oroian kissé nyögve-nyelősen kezdett, és 4 győzelem, illetve 2 vereség mellett csak a 17-ként került a főtáblára. Hasonlóképpen kezdett Surducan is, 3 győzelem és két 5–4-re elveszett csörte után a 20. helyről várhatta a folytatást. Viszont mindketten rákapcsoltak az egyenes kieséses szakaszban. Oroian a 16-os táblán az első helyen kiemelt Dorin Băzăvant (CS Dinamo) is simán verte 15–7-re, így négy győzelemmel jutott el a legjobb négy közé. Surducannak viszont két nehezebb meccse is volt, de végül Cristian Corbut (LPS Craiova) és Szép Mártont (Szatmárnémeti VSK) is legyőzte 15–13-ra, így a legjobb négy között újabb szatmári ellenfél következett Oroian személyében.
Alex az ötödik főtáblás asszóját is megnyerte, 15–8-ra győzött Tudor ellen, így utóbbi bronzérmet ünnepelhetett a 23 évesek bajnokságán. A fináléban Oroian ellenfele Alexandru Stoica (UNEFS Bukarest) volt, és úgy tűnt, sima menet lesz. 8–3-ról a bukaresti felzárkózott 8–6-ra, majd Alex keze megsérült, orvosi segítségre volt szükség. A szatmári srác viszont tartotta magát, és végül 15–10-re győzött, megnyerve az U23-as bajnokságot.
A magyarországi egyetemisták bajnokságán bronzérmes Szép Márton egyébként jól kezdett, a csoportkörben 5 győzelemmel mellett csak a temesvári színekben vívó szatmárnémeti Bodó Benjámin tudta legyőzni. Negyedikként került főtáblára, viszont a nyolcaddöntőben alulmaradt Surducannal szemben. Így a 10. helyen zárt.
A Csiszár Ferenc, Nagy Lehel, Adrian Pop, Simona Surducan, Adrian Szilagyi edzőötös tanítványai (Szatmárnémeti SK) közül Szabó Szabolcs a 14., Mézinger Márton a 20., Luca Gurza a 29., Anton Cîmpan az 50. helyen zárt.
Pesek Attila