Egy gyilkosság története? Vagy egy nemzedék halva született kísérlete az életben maradásra?

A Zöld macska látszólag néhány nagyvárosi kamasz tragédiába torkolló története — a valóságban egy nemzedék segélykiáltása. Amely annyira magános, elhagyatott és kilátástalan sorsú, amilyen a szüleié, nagyszüleié még a legkeservesebb nyomor éveiben sem volt. Akár lepusztult tömbháznegyedek szürkeségében tengesse céltalan hétköznapjait, akár egy „jobb iskola”„jobb környéken” élő jó tanulója, akinek tehetős szülei „a legjobbat akarják”, tehát nem külföldön kergetik a meggazdagodás délibábját, hanem néha még együtt is reggeliznek vele. Éppen csak értékrendjével, céljaival, a jólfésült látszatok mögötti valódi énjével nem törődik senki.

A szuggesztív színpadkép akkor is egyből berántaná a nézőt a darab légkörébe, ha a szereplők nem tőle néhány lépésnyi távolságra beszélnének el egymás mellett — ugyanazokról a dolgokról. Egy gyerekkorról, amely már régen nem azonos önmagával. Iskolásokról, akiknek az anyagiak terén semmit nem nélkülöző életéből gyakorlatilag minden hiányzik, ami színt, tartalmat, értelmet adhatna neki. Napjaikból kiszikkadtak az emberi, családi kapcsolatok, még a barátságok, szerelmek is elsüllyedtek valamilyen szürke, zavaros semmibe. Maradtak a cigaretta és az alkohol, illetve a különböző tabletták mesterségesen előállítható illúziói. A társas magány terei és pótcselekvései, gyerekes babonák, „varázslatok”, vagy vodkázás a filmszakadásig. A tehetetlen képzelet látomásokba torkolló, akár halálba vivő útja.

A darab megrázó, fájdalmasan hiteles vallomások sorozata, a remény mégis a tragikus végkifejlettel kézen fogva jön. Bianca és Dani „autós sétája” jóval több, mint áldozat és gyilkos története. Ha nem is jutnak el a szerelemig, felcsillan bennük valami, ami akár kiút is lehetne tömény reménytelenségbe fulladt életükből.

Báthory Éva