Nagykároly

Áldásos jótékonysági rendezvény Nagykárolyban

2018.09.30 - 14:06

Negyedik alkalommal szervezték meg a Júlia-bált Nagykárolyban, melynek sztárvendége Homonyik Sándor volt. A Nagykároly-kertvárosi Református Egyházközség vezetősége által szervezett jótékonysági bál bevételét az új templom harangjainak villamosítására fordítják.

 

Negyedik alkalommal szervezték meg a nagykárolyi reformátusok a jótékonysági Júlia-bált, mely évről-évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Minden évben neves előadókat hívnak meg a bálra. Az idén az EMeRTon-díjas magyar énekesre, Homonyik Sándorra esett a választás, aki örömmel tett eleget a felkérésnek. Az énekes számára nem volt idegen hely Nagykároly, hiszen többször átutazott már itt, és a város nevezetességeit is megnézte már. Felejthetetlen slágereivel azonban csak most örvendeztette meg személyesen Nagykároly és környéke közönségét. Népszerű is volt a jelenlévők körében, ugyanúgy ahogy Varga Sándor, a szatmárnémeti Harag György társulat színésze, aki Petőfi Sándor és Szendrey Júlia egymásra találásának pillanatait idézte meg előadásában. A vendégeket Tolnay István esperes köszöntötte. Egy rövid videofilmet mutatott be a templom harangjairól. Felolvasta azoknak a névsorát, akik adományukkal vagy munkájukkal hozzájárultak az esemény megszervezéséhez. A bál egyházi fővédnöke Balogh Enikő kismajtényi lelkipásztornő volt, míg világi fővédnöke Tarr Szilárd szatmári vállalkozó volt. A lelkipásztornő igei köszöntővel kedveskedett a bálozóknak. Elmondta, hogy sokszor talán kétségbeesés jellemezte a kertvárosiak templomépítését. Nehéz volt egymásban a reményt tartani, de Isten kegyelméből 2015-től kedvező változás történt a templom építésének történetében. Isten megnyitotta az áldás csatornáit, és adott amennyit nem is reméltek. Mindezt azért tette, mert a hívek szívében bizalom volt Ő iránta. Hatalmas dolgok történtek az elmúlt időszakban, ami arra utal, hogy Istennek terve van ezzel a közösséggel. Tarr Szilárd építkezési vállalkozó örömét fejezte ki, hogy részese lehet a templomépítésének. Büszkeséggel tölti el, hogy amit építenek nemcsak unokáink, hanem ükunokáink, és a későbbi generációk is látni fogják. A kivitelező köszönetét fejezte ki Kovács Jenőnek, Nagykároly polgármesterének, rávilágítva, ő volt az első ember, aki bízott benne, s úgy mutatta be annak idején a kertvárosiaknak, mint aki ezt a projektet végig tudja vinni. A polgármester mellett hálát mondott az egyházközség vezetőségének, és Székely Lehel mérnök úrnak, aki lelkesen és odaadóan veszi ki részét a projekt sikeres megvalósításában. Az építkezési vezető a bálról elmondta, rangos és népszerű esemény, és Szatmáriként nagyon büszke arra, hogy Nagykárolyban ezen a bálon részt vehet. Büszkeséggel mesélt arról is, hogy felmenői ákosiak, s így ő is a nagykárolyi egyházmegyéből származik.

A bált megtisztelte jelenlétével Forró László főjegyző, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökhelyettese. A főjegyző elmondta: „akik itt vannak hisznek abban, amit támogatnak. Örülök és megköszönöm, hogy úgy vannak együtt, hogy ez a hit tette kiválasztottá, erősekké a jelenlévőket arra, hogy adományukkal támogassák a kertvárosi gyülekezetet”. A továbbiakban felhívta a figyelmet a Romániában hamarosan sorra kerülő referendumra, és aktív részvételre buzdított. A bálon a talpalávalót a szatmári Amulett zenekar húzta. A vendégek kellemes környezetben, jó zenére táncolhattak. A hétköznapok taposómalmából kizökkenve lehetőség kínálkozott egy-egy jó baráti beszélgetésre is.