Egészség

Albínó gyermekei születtek egy brazil asszonynak

2014.11.07 - 16:08

Amikor először kézbe fogta első gyermekét, a hatgyermekes nő azt gondolta, az orvosok viccelődnek vele.

„Először azt hittem, egy ízléstelen tréfa áldozata vagyok, ám nem sokkal később már az járt a fejemben, hogy az ápolók nagyot hibáztak és véletlenül egy fehér család újszülöttjét hozták be hozzám” — idézte a 31 éves brazil asszonyt a brit Daily Mail című lap. Nem sokkal később kiderült, a kórház dolgozói nem hibáztak, Rosamere Fernanda de Andrade albínó gyermeknek adott életet.

Az édesanya, aki első gyermekének 18 éves korában adott életet elmondta, mikor hazatért a tejfehér bőrű, szőke, kék szemű gyermekkel, sokan ellenségesen fogadták őket. „Sokan azt kérdezgették, milyen betegségben szenved a lányom, de még ennél is többen voltak azok, akik azt mondogatták a hátam mögött, hogy bizonyára megcsaltam a férjemet, és ezért született hófehér gyermekem”.

A rosszindulatú megjegyzéseknek csak Rosamere második gyermekének születése vette elejét: „amikor kiderült, hogy Estefani, nővéréhez, Ruthhoz hasonlóan albínó, a gonosz megjegyzéseknek egyszer és mindenkorra vége szakadt”. Csakhogy a fiatal édesanya megpróbáltatásai ezzel még nem értek véget: „Fogalmam se volt, mire kell figyelnie annak a szülőnek, aki albínó gyermekeket nevel” — mondta, majd hozzátette, csak az évek során tanulta meg, hogy albinizmussal született gyermekeit minden módon védenie kell az erős napsütéstől.

„Azelőtt sokszor előfordult, hogy a lányok sírva jöttek haza a játszótérről, mert néhány perc alatt rákvörösre égett a bőrük. Ma már sehova nem engedem őket naptej és hosszú ujjú póló nélkül, de így is rettegek, milyen kárt okoztam nekik azzal, hogy sokáig nem figyeltem erre oda”.

Rosemere az interjúban elmondta azt is, második férjétől négy gyermeke született: közülük hárman fekete bőrűek, míg a negyedik, egy kisfiú nővéreihez hasonlóan albinizmussal született.