Jövőre ünnepli 60. születésnapját Szatmárnémeti egyik legkarakteresebb színésze, Zákány Mihály. Húsz éve a Harag György Társulat tagja, pályájáról és szerepeiről beszélgettünk. „Mindig az volt a legkedvesebb szerepem, amit éppen játszottam” — állítja.

— Mi visz rá valakit, hogy ezt a pályát válassza?

— Az első színházi élményem tizennégy évesen volt, amikor nagymamám magával vitt egy színházi előadásra. A látvány, a légkör hatására gyerekfejjel eldöntöttem, hogy színészettel fogok foglalkozni, bár még akkor nem voltam tisztában azzal, hogy mivel jár ez az egész. Mivel román nyelvű osztályba jártam, külön magyarórákra kellett járnom, hogy elsajátítsam az irodalmi magyar nyelvet, ugyanis abban az időben az érvényesült könnyebben, aki román nyelven tanult. Mivel tizenöt éves koromtól már dolgoztam, emiatt munka után a népművészetibe jártam, a színi szakkörbe. Közben leérettségiztem román nyelven, és utána kezdtem ismerkedni igazából a színjátszással. Tíz évig tagja voltam a szatmárnémeti magyar amatőr színjátszó körnek a Zamfirescu Művelődési Házban.

— Volt-e a családban valaki más is színész?

— Nagymamám részéről, pontosabban az egyik bátyja, még a második világháború idején elkerült Amerikába, ahol mint filmszínész dolgozott, mint utólag megtudtam. Bár ez túlságosan nem befolyásolta a pályafutásomat.

— Miben gondolkodik másképp, mondjuk a Csókos asszony-beli Csipcsala szerepe óta, amit még pályája elején játszott?

— Talán bölcsebb lettem, és egészen más a felfogásom a művészetről. Abban az előadásban lazán játszottam, csak kóstolgattam, hogy mi is az az igazi profi színjátszás. Megértem az évek alatt. Azóta komolyabban veszek minden szerepet, amit rám osztanak, beleértve a meseszerepeket is, ahol a gyerekektől őszinte visszajelzéseket kapok. Mindig az volt a legkedvesebb szerepem, amit éppen játszottam. Alázattal fogadtam el mindent, amit a rendező kért tőlem. Az egyik legkedvesebb szerepem a Keresztes Attila által rendezett Három nővérben alakított szerepem. Az öreg szolga, Ferapont nagyon közel áll a szívemhez.

Megemlíteném még a Radu Afrim rendezésében színpadra vitt Boldogtalanok darabból a hentes szerepét, amit nagyon a magaménak éreztem, és nagyon örültem, hogy én kaptam meg ezt a szerepet. Bár nagyon nehéz munka volt, mégis élveztem a román rendezővel dolgozni. Szerepálmom nem igazán van, de Svejk mindig is tetszett.

— Sikerült belekóstolni a filmezés világába is, a Szatmárnémetiben is forgatott Világszám révén. Mennyire látja másnak a filmezést, mint a színházi munkát?

— Szerintem a filmezés könnyebb műfaj, mivel minden jelenetet annyiszor lehet ismételni, míg az nem lesz tökéletes, viszont színpadon, a színházban erre nincs lehetőség. Egy élmény volt együtt dolgozni Koltai Róberttel, Ullmann Mónikával, Tordy Gézával és nem utolsósorban az Oscar-díjas Jirzi Menzellel.

— Milyen műfajt kedvel a leginkább?

— Nincs különösebben kedvenc műfajom. Szeretem megélni a változatosságot, legyen az bármilyen szerep. Színvonalas előadásokban dolgozhattam az évek hosszú sora alatt és kevés olyan pillanata volt, amit ne élnék át még egyszer.

— Hogyan foglalná össze az elmúlt 20 évet?

— Szép és élményekben gazdag. Örülök, hogy annak idején, 1993-ban Parászka Miklósnak, az akkori társulat igazgatójának sikerült meggyőznie, hogy a Harag György Társulat tagja legyek. Azóta aktívan részt veszek a társulat munkájában, és remélem, még sok éven át tehetem mindezt.

— Köztudottan nagy kutyabarát. Milyen helyet tölt be az életében a házi kedvenc?

— Olyan, mint egy családtag. Ugyanolyan jogokkal rendelkezik, és akkor ugat, amikor jónak látja. Mindig is volt kutyám, és nem is tudnám elképzelni, hogy valaha is kutya nélkül éljem az életem. Nélküle nem teljes a család. Szabadidőmben sokat sétálunk, ha éppen nem olvasok vagy tévézek.

— Milyen tanáccsal látna el egy pályakezdőt?

— Nagyon gondolja át, mert nem egy könnyű hivatás ez. Nagyon kitartónak kell lenni, mert csak úgy lesz sikerélménye. Kívánom, hogy legyen szerencséje olyan profi színészekkel játszani, mint nekem sikerült az évek során, mert nagyon sokat lehetett tanulni tőlük. És soha ne feledje az alázatot a színház iránt, mert anélkül semmit nem ér ez a szakma.

Pályatársai mondják róla

„Misitől szó nélkül tanultam nagyon sok mindent erről a pályáról, többek között kitartást, türelmet, alázatot. Próbára és előadásra mindig elsőként érkezik, és valami érthetetlen higgadtsággal vár a sorára. Ezt mindig nagyon irigyeltem tőle, mert valahogy olyan elgondolkodtató természetességgel tud létezni ebben a furcsa kavalkádban, amit színháznak hívunk, hogy az ember önkéntelenül is megkívánja ezt a belső nyugalmat, ami árad belőle.

Szeretem nézni Misit a színpadon: mókás, esetlen, ártatlanul őszinte figuráit, amelyek minden esetben megnevettetik a nézőt, halálos komolysággal alakítja és ha megkérdezem tőle: „Misi, ezt hogy csinálod?”, a válasz mindig ugyanaz: „Sehogy, én csak azt csinálom, amit mondanak!" Misi egy imádni való figura, aki sok-sok éve tapossa ennek a néha kegyetlen, de valójában gyönyörű pályának a rögös útját, és én nagyon örülök, hogy találkoztunk ezen az úton és remélem, hogy még sokat fogunk.”

Némethy Zsuzsa színművész

„…Kilenc éve vagyunk kollégák… nem nagyon beszédes, de amikor és amit mond, azt komolyan gondolja… jó humora van… volt egy periódus, amikor rengeteg előadásunk volt (2-3 előadást felváltva játszottunk egy pár héten keresztül) s a vége fele már annyira bele volt bonyolódva, hogy azt sem tudta, hogy milyen jelmezt kell felvennie… így amikor megérkezett a színházba, akkor egyszer bement és megnézte a díszletet… s csak azután bújt jelmezbe. Nyilván mindez az Ő humora…”

Péter Attila Zsolt színművész

„Misiről csupa szépet és jót tudnék csak mondani, de főképp azt, hogy Isten adjon még sok boldog évet neki egészségben, hogy még sokáig örülhessünk a tehetségének és kedves mosolyának, vidám figurájának a színpadon és az életben.”

Lőrincz Ágnes színművész

Némethy Norbert