A romániai felhasználók telefon-, internet- vagy televíziószolgáltatási szerződést köthetnek anélkül, hogy bemennének a cég irodájába, az ilyen szerződések egy-egy szolgáltatótól kapott telefonhívással kezdődnek. A jelenlegi egészségügyi helyzetben ez a fajta ajánlattétel és ezek ügyfelek általi elfogadása egyre népszerűbb, mindkét fél kedveli. Ezért fontos, hogy a felhasználók ismerjék a megteendő jogi lépéseket, mutat rá egy frissen kiadott útmutatójában a távközlési felügyelet (ANCOM), és a részletek közül különösen azt nem árt ismerni, hogy a kezdeti telefonbeszélgetést követően a szolgáltatónak minden információt át kell küldenie az ajánlatról úgynevezett tartós adattárolási formában, azaz vagy postán vagy faxon papíron, avagy e-mailben, valamilyen digitális formátumban. A szerződés csak akkor tekinthető megkötöttnek, ha az az ügyfél által alá van írva, a telefonon „leigenezett” szerződés nem számít szabályosnak, mint ahogy számítógépen, egy klikk vagy gombnyomás által kifejezett szándék sem mérvadó, de egy interneten kitöltött űrlap sem kötelezi semmire egyik felet sem.
Visszalépés
A telefonos párbeszéd, az internetes ajánlattétel egy kapcsolatfelvételi formánál vagy tájékoztatási módnál több továbbra sem lehet, mutat rá az ANCOM, ezek a közlési formák arra jók, hogy a cég ajánlatát megismertessék az ügyféllel, illetve ennek elvárásait a céggel.
Távközlési szolgáltatásokról lévén szó, amit a vásárló nem tud vásárlás előtt megtapasztalni, távol levők között kötött szerződés esetén a „vevőnek” ugyanúgy joga van meggondolnia magát, és bármilyen ok megemlítése nélkül elállni a szerződéstől az annak megkötésétől számított tizennégy naptári napon belül. Ha a szerződés tárgya telefon, táblagép, PC vagy hasonló eszköz vásárlása, akkor a 14 napos időtartamot a termék átvételének napjától számítják.
E miatt a gondolkodási idő miatt a gyakorlat az, hogy csak akkor, amikor ez lejárt, kezdi meg a szolgáltatás ellátását a cég. Aki távszerződést köt, és ezt nem szeretné, azaz szeretné, ha mielőbb hozzáférhetne ahhoz, amit vásárolt, akkor erre vonatkozó igényét írásban vagy a szerződés mellékletében jeleznie kell. A szolgáltatónak tájékoztatnia kell az ügyfelet erről a lehetőségről, valamint arról, hogy ezt a dolgot kifejezetten kérnie kell.
Panasztétel
Ha valaki úgy érzi, hogy egy szolgáltató becsapta vagy félrevezette egy ilyen távolról megkötött szerződés esetén, az ANCOM erre a célra fenntartott internetes oldalán tehet bejelentést: bit.ly/3cu1buj. Az ilyenfajta szerződésekkel kapcsolatban információs oldalt is működtet a távközlési felügyelet, amelyik a következő az internetes címen érhető el: infocentru.ancom.ro.
Princz Csaba