Nagykároly

Aktívan telik a nyár a Kalazanciban

2015.07.21 - 09:00

Közös kiránduláson vettek részt a Balaton partján, váci vendégeket fogadtak és bibliahetet szerveztek — többek között ilyen programokkal telik a nyár a nagykárolyi Kalazanciban.

Bár a hivatalos iskolai tanév véget ért, a Nagykárolyi Kalazanci Szent József Gimnázium diákjai és tanárai még sok közös programon vesznek részt a nyár folyamán. Kocsis Aliz, az intézmény igazgatónője elmondta: amellett, hogy együtt örülnek a sikeresen érettségizettekkel és a IX. osztályaikba bejutott diákokkal, a nyári időszak nem telik program nélkül. Júliusban az iskola mintegy 40 diákja, illetve a kísérő tanárok 3 hetet töltenek a Balaton partján. Ezen az immár többéves hagyományra visszatekintő jutalomkiránduláson a tanulmányi eredmények függvényében vehetnek részt a diákok. A kirándultatásra három turnusban utaznak ki a diákok, korcsoportjuknak megfelelően: V-VIII., IX-X., XI-XII. osztályosok nyaralnak felváltva. „Ilyenkor, a balatonakali strandolás mellett, felkeressük a Balaton partjának turisztikai és kulturális nevezetességeit. Ellátogatunk Balatonfüredre, hajókiránduláson veszünk részt, így jutva el Tihanyba, ahol megtekintjük a Tihanyi Bencés Apátságot és a Levendulamúzeumot. Részt veszünk csónakozáson a tapolcai barlangtavon, valamint Nagyvázsonyba is ellátogatunk, ahol megcsodáljuk a Kinizsi-várat és egy középkori lovagi bemutatót is megnézünk”— mondta az igazgatónő. A napokban, egész pontosan július 23-án, vendégek érkeznek a nagykárolyi iskolába. A Váci Piarista Gimnázium "Kerékpárral Mária útján" biciklis zarándok-csapata érkezik hozzájuk, akik Vácról egészen Csíksomlyóig, majd vissza, kb.1700 km-t tesznek meg kerékpárral. A Kalazanci iskola egyik állomása lesz a váci fiatalok túrájának. Nem érkeznek üres kézzel a diákok: a váciak mintegy 500 kötettel gazdagítják az iskola könyvtárát. „A nyári vakáció hátralévő részében, augusztus 10–14. között bibliahetet szervezünk a város I–V. osztályos gyerekei számára. A naponta 9 és 13 óra között zajló foglalkozásokon különböző bibliai történeteket dolgozunk fel, dramatizáljuk azokat és igyekszünk minél közelebb hozni a résztvevő diákokat a bibliához. Persze, nem hiányzik majd az énektanulás, kézműveskedés és a közös játék sem” — fejtette ki Kocsis Aliz. Augusztus végén a Romániai Magyar Cserkészszövetség szervezésében 12, V–VIII. osztályos diákjuk vesz majd részt egy egyhetes budapesti cserkésztáborban, s ez lesz a záróakkordja az igencsak mozgalmas nyári szünetnek.

Tőtős Tímea