Jegyzet

Akié a föld, azé az ország

2012.05.15 - 15:08

Nagyon sok emberben meghűlt a vér, amikor nyilvánosságra került, hogy Románia mennyit költ ortodox templom építésre. Amikor megkérdezték, hogy, honnan ennyi pénz válság idején, az volt a válasz: nem költségvetésből. Most pedig mit hallunk: nincs pénz a kárpótlásra. Hivatalosan, de titokban tartott szándék szerint a román állam egyszerűen nem akar több ingatlant, erdőt visszaadni sem a magyar történelmi egyházaknak, sem a kastélytulajdonosok leszármazottainak, örököseinek. Erről szól a restitúciós törvény módosításának tervezete. Választási év lévén szándékosan provokálják a magyarságot, hogy legyen még egy követelésük, a román választópolgárok lelkének pedig voksolásilag mindenképpen jót tesz, hogy a PD–L megvédi a román nemzeti vagyont. A PD–L lemegy a szocdemek és a liberálisok után a nacionalizmusba, mert hát minden kierőszakolt, kiprovokált magyar ügy szavazatot jelent nekik is. A mostani restitúciós törvény valójában uniós és magyar nyomásra született meg, ezért perelnek Európában az érintettek, ezért fizet a román állam saját törvénykezési trükkjei miatt évente több százezer euró büntetést. A románoknak Erdélyben nem sok visszakérni valójuk van. Tőlük nem vették el a kolostorokat, azokat a görögkatolikus templomokat, amelyeket viszont ők vettek el, ma is sajátjuknak tartják. A magyar történelmi egyházak pedig százszámra kapták vissza épületeiket, és számítanak további több száz, egykoron birtokukban lévő ingatlanra. Belegondolni se jó, hogy rágja a kefét az ortodox egyház, amelyiknek nem volt visszaigényelni való ingatlana. Erdélyben az egyházak mellett jócskán kerültek magyar kézbe régi kastélyok, kúriák, sokukat máris felújítottak, ezeket bekapcsolnák a nemzetközi turizmusba, ezzel szaporodtak a magyar zugok, ahol magyarul beszélhetünk és magyaros kiszolgálásban részesülünk. Ez fáj a románoknak, nem az, hogy nincs pénz kárpótlásra. Nem az ortodox egyháztól sajnálom a pénzt, hiszem azt, hogy a templomban csak jót tanul az ember. A napokban a miniszterelnök azzal állt elő, hogy az elmúlt huszonkét év parlamenterei a felelősek, mert nem dolgoztak ki egyértelmű és gyorsan alkalmazható törvényt. Minden eddigi parlamentben román többség volt, akiknek párthovatartozástól függetlenül nem volt érdekük, hogy magyar kézbe kerüljenek az elkobzott javak. Mert ugye, mi más bizonyíthatná jobban azt, hogy kiknek az ősei éltek itt valamikor, mintsem a föld, az erdő és az épületek.

Elek György