Szombaton a batizi református templomban rendezik meg a Batizi András Református Énekversenyt. A versenyről Király Lajos batizi református lelkipásztort, a rendezvény főszervezőjét kérdeztük, aki elmondta, hogy 2007 óta évről évre egyre többen jelentkeznek.

— Mikor és milyen céllal indult a Batizi András Református Énekverseny?

— Első alkalommal 2007-ben szerveztük meg. Célja: Református Énekeskönyvünk értékeinek megbecsülése, átmentése, református énekirodalmunk méltó megbecsülése. Mindezek fölött: Isten dicsőítése, hiszen az ének dicsőítés és imádság is. Az ének eszköz is lehet, mely által a gyermeket és ifjat Istenhez vezetjük.

— Hány résztvevő volt kezdetben, és hányan vesznek részt most?

— Első alkalommal tizenketten vettek részt, de évről évre többen jelentkeztek, így a tavaly közel harminc versenyző volt. Az idén még több jelentkezőre számítunk.

— Hogyan lehet megszerettetni a gyerekekkel, az ifjakkal az egyházi éneket, az egyházi zenét, milyen szerepet játszanak ebben a szülők, a lelkészek és a pedagógusok?

Megszerettetni az éneket, az egyházi zenét csak példaadással lehet, ami az én olvasatomban azt jelenti, hogy a családban felnövő gyermek látja, hogy a zene, az ének a szülőt boldogabbá, kiegyensúlyozottabbá, örömtelibbé teszi, bánataiban pedig vigasztalja, erőt ad neki. Látja, hogy egyfajta kifejezési forma, a lélek rezdüléseinek megfogalmazott valósága. Napjainkban a gyermekek nehezen tudják megfogalmazni érzéseiket, a zene ebben segíthet. Elsődlegesen megszerettetni a zenét/éneket a családban lehet tehát, de emellett ott kell legyen a lelkipásztor és a pedagógus is. Az utóbbiaknak akkor szerencsésebb a helyzetük, ha már van mire építeni, a fundamentum a családban letétetett. Vallásórákon gyakran játszva és interaktívan tanuljuk az énekeket, melynek lényege, hogy a gyermeket bevonom az énekbe, oly módon, hogy például az egyik a műanyag pohárral a ritmust üti, a másik tapsol, van, aki zongorázni tud. Ugyanakkor „eljátszunk” egyes énekeket, ebben az egyszerű mozdulatoktól a drámapedagógia elemei is segítségünkre lehetnek. Majd' minden évfolyam alapfokon megtanul nálunk furulyán játszani (az egyházközség vásárolt furulyákat). Ez is elősegíti azt, hogy a zenéhez közelebb kerüljenek a gyerekek, és élvezzék azt. Az egyház egyik feladata, hogy munkájával hozzájáruljon a fiatalok értékrendjének a kialakításához. Ez a tevékenység bizonyára nehézségekkel jár.

— Melyek azok az akadályok, amelyeket le kell győzni azért, hogy jó eredmények szülessenek?

— Nem vagyok mazochista, de azt mondom, hogy egyes akadályoknak örülni kell az életben, hiszen nem csak a problémát kell bennük látni, hanem azt az Istentől jövő erőt, amely arra ösztönöz, hogy az akadályokat legyőzzük. Természetesen nem minden akadály győzhető le, de sok mindenre képes az Istenben hívő ember. Elsődleges akadály talán az, hogy egyre több gyermeknek nincs jó hangja, vagy legalábbis ezt hiszi magáról. Nem csoda, hiszen már nem annyit énekelnek a mai gyermekek, mint például ezelőtt ötven évvel. A hangot lehet képezni, építeni, ehhez önbizalmat kell adni a gyermeknek. Továbbá sok gyermekben a vágyat kell felébreszteni, hiszen vannak, akik érdektelenek, és vannak, akik túlterheltek, ugyanis az iskolarendszer túl sokat követel tőlük. A közömbösséget kell néha lerombolni. Összefoglalva talán azt mondhatnám, hogy építeni és rombolni kell egyszerre.

— Visszatérve az énekversenyre: „Aki énekel, az kétszer imádkozik” — hangzik el gyakran. Mennyire fontos a mai ember számára, hogy énekeljen?

— Az éneklés nagyon fontos, tudjuk ezt mindannyian, hiszen legtöbb édesanya a magzatnak is énekel, és később a megszületett csecsemőjét is valamilyen dallammal próbálja megnyugtatni. Tehát életünk „hajnalán” ott van az ének, nagy kérdés, hogy a későbbiekben miért hull ki az életünkből. Hogy mennyire fontos az éneklés, azt mindannyian érezzük, és azt hiszem, ha a jövőben nem fog fölcsendülni énekszó és dal, ha nem lesz rá igény, az ember is megszűnik embernek lenni.

Elek György