Szatmárnémeti

Akcióban a mobil oltócsoport

2021.04.22 - 21:10

A tervezettnél pár nappal hamarabb elkezdte tevékenységét Szatmár megyében az a mobil oltócsoport, amelynek tagjai katonai orvosok és asszisztensek (a hadügyminisztérium bocsátotta őket a megye „rendelkezésére”), azzal a céllal, hogy még könnyebben és gyorsabban történhessen a vidéki településeken élők immunizálása. Első „bevetésük” szerdán Nagyszokondon volt, ahol 50, a polgármesteri hivatalnál feliratkozott lakosnak adták be a koronavírus elleni védőoltást, csütörtökön Avasújváros következett, és 56 lakost oltottak be, pénteken pedig Sárközújlakra mennek, ahol eddig már 200-an jelezték, hogy élni akarnak a házhoz menő oltás lehetőségével. E speciális oltócsoport mellett a megyei közegészségügyi igazgatóság négy mobil oltópontja (vagy oltócsoportja, ha úgy jobban tetszik) is részt vesz az immunizálásban — Moderna- vagy Pfizer–BioNTech-oltást használva —, s az akció minél nagyobb sikeressége érdekében Altfatter Tamás tegnapi gyűlésükön ismét arra kérte a polgármestereket: mozgósítsák a lakosságot, vegyék jegyzékbe az elszigetelt helyeken élőket, az ágyhoz kötötteket, mozgásképteleneket vagy mozgáskorlátozottakat, hiszen a mobil oltópontok egyik legfőbb rendeltetése továbbra is az, hogy a fentebbi akadályok miatt senki ne maradjon ki az immunizálásból. „Meggyőződésem, hogy az oltás fontosságára való felhívásoknak, a részletes és alapos tájékoztatásnak meglesz az eredménye — s ne feledjük: minél többen kapnak védettséget a vírus, annak súlyos formája ellen, annál nagyobb az esélye, hogy mielőbb visszatérhessünk a 'régi' életünkhöz” — fogalmazott a kormánymegbízott.

Kevesebb fertőzött

Nem mellesleg Szatmárban elérte a 43 127-et a beoltottak száma, s az elmúlt 24 órában ismét jelentősen sokan, összesen 1676-an kapták meg a koronavírus elleni vakcinát. A megye fertőzöttségi szintje április 22-én is 1,37 ezrelék volt, az előző adatközlés óta mindössze 22 új esetet regisztráltak, és 5 újratesztelt páciensnek lett ismét pozitív a teszteredménye.
Tovább csökken az egészségügyi intézményekben ápoltak száma is: a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházban 35, a szatmárnémeti tüdőkórházban 10, a Nagykárolyi Városi Kórházban 73, az Avasfelsőfalui Városi Kórházban 23 koronavírusos pácienst kezelnek — közülük szintén csökkenő tendenciát követve 17-en szorulnak intenzív terápiás ellátásra (tízen a nagykárolyi, heten a megyei kórházban).
A gyógyultak száma 11 931-re emelkedett, azaz további 53 páciensnek sikerült legyőznie a kórt, de sajnos az elhunytak száma 321-re emelkedett.
Mivel egyre többen érkeznek haza külföldről, értelemszerűen napról napra növekszik a házi vagy intézményes karanténban lévők száma, amely elérte a 718-at, viszont folyamatosan csökken (273) azoké, akik házi elszigeteltségben vannak.
Az elvégzett tesztek száma 89 105, s bár az előző adatközlés óta relatív kevés, 355 mintát elemeztek, ezek mindössze 8%-a lett pozitív.

Szabó Kinga Mária

 

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Újabb kutya és macska oltási kampány indult

A DSVSA októberben indított veszettség elleni oltási kampánya decemberig tart.
Belföld

Már a patikákban várnak az oltakozókra a vakcinák

Hamarosan kezdődik az influenza elleni oltási szezon, az első adag vakcinák megérkeztek a gyógyszertárakba.
Belföld

Érdemes oltatni influenza és szamárköhögés ellen!

Az influenza és a szamárköhögés elleni oltások fontosságára hívja fel a figyelmet az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).