Előtte egy kis gyönyörűen karbantartott park, tökéletes hely, hogy igyunk egy kis vizet, megpihenjünk. Megérkezve becsengetünk a lelkészhez, a 235-ös számú házba, aki segítségünkre siet, kinyitja a templomot és mesélni kezd.
Az impozáns megjelenésű templom Erdély legpatinásabb és leglátogatottabb középkori műemléke, ezért szánjunk rá majd egy órát, hogy felfedezzük izgalmas történelmét!
A 800 éves ákosi református templom Szatmár megye egyik legjelentősebb műemléke. A templom története egybefonódik a község történetével. A templom eredetileg az Ákos nemzetség monostorának temploma volt. Első írásos említése 1342-ből származik, de régészeti és művészettörténeti megfontolások alapján a monostor és a templom építését a 12. század második felére teszik. Ákos református temploma a középkori Magyarország familiáris alapítású monostorainak igen korai mintapéldája, csupaszon álló vörös falai és két tornya monumentalitást sugározva uralkodik környezetén. A templom anyaga javarészt tégla, a kapuk bélletei, a pillérek párkányai és az oltárfülkék kerete faragott kő (ornamentális díszítés nélkül). A hagyomány szerint a templom falait lehetetlen bevakolni. Az évszázadok alatt többször is bevakolták, de a vakolat lehullott, a téglafalak visszanyerték eredeti szépségüket.
1597-ben a település és a templom reformátussá lett. Első ismert nevű református lelkésze Harsányi Mihály volt, akit az 1597. január 16-i tasnádi közzsinat küldött ide. 1642-ben a rossz állapotban levő, fedél nélküli templomot a hívek felújították, de még abban az évben elkezdődtek a szerencsétlenségek sora, sajnos már akkor leégett. Kijavítására 1732-ben került sor, a tornyokra barokk stílusú sisakok kerültek. 1747-ben villám csapott a déli toronyba. Szentesi Keresztes Mihály, a gyülekezet lelkésze 1773–1791 között, 1789-ben verset írt az egyház jegyzőkönyvébe a templomot ért csapásokról.
Az 1834. szeptember 15-i földrengés ismét megrongálta a templomot; kisebb javítások 1853-ban és 1867-ben történtek, majd a presbitérium az Országos Műemlékvédelmi Bizottság segítségét kérte az épület felújításához. 1869-ben Schulek Frigyes kapott megbízást a munkálatok vezetésére. A restaurálás 1896-ban kezdődött, és az anyagi források elégtelensége miatt csak 1902-ben fejeződött be.
A templom kétségkívül egy építészeti remekmű, amelyet nemrégiben teljesen restauráltak, úgyhogy lélekzetállító formában látogatható. Ha sikerült a múltból építkeznünk, tovább tekerhetünk egyenesen az úton: 3 kilométer múlva már csobbanhatunk! Hol? Hát a Krasznamihályfalvi Termál Strandon! Itt hűsülhetünk, pihenhetünk, ehetünk, aluhatunk de főleg gyógyulhatunk!
Az egyedi tulajdonságokkal rendelkező strand 5 medencével várja vendégeit, melyek közül egy fedett, 4 pedig szabadtéri. A nyitható tetejű fedett medence meleg napokon szabadtérivé alakítható, télen pedig lefedhető. A fizikai-kémiailag és mikrobiológiailag vizsgált víz külső gyógyító hatással bír, és az alábbi betegségek esetén hiroterápiás és hidrokinetoterápiás ellátásban alkalmazható:
• Krónikus degeneratív reumás betegségek;
• Krónikus reumás artritisz;
• A mozgásszervek krónikus poszttraumás zavarai;
• Krónikus perifériás neurológiai betegségek.
Egyébként általánosan a termálvíz nem csak betegségekre, hanem újjáépülésre is használatosak, erre viszont ugyanúgy csak egyértelmű orvosi javaslat alapján:
• artritisz előtti állapot
• degeneratív
• reuma
• artritisz
• spondilózis
• poszttraumás állapot
• nőgyógyászati problémák (gyulladásos pattanásokon kívül)
• törések
• paralízis
• rándulások
• ficamok.
A strandon lehetőség van különböző típusú masszázsokra is, a hét minden napján 8 és 20 óra között. Étkezési lehetőségek: hagyományos konyha áll a vendégek rendelkezésére, ahol változatos napi menüket, valamint a menüről bármikor rendelhető fogásokat lehet kérni (pl. babgulyás, pacalleves, különböző grillételek és saláták).
A napos strandra a belépő 30 RON a felnőtteknek, de érvényes bizonyítványokkal kedvezményes jegyeket lehet váltani iskolásoknak, egyetemistáknak és nyugdíjasoknak is.
Emellett modern, nemrég épített szálláslehetőségek is vannak a strandon és a szomszédságában is, szóval tökéletes lehet egy hétvégére, de akár egy egyhetes feltöltődésre is alkalmas szóval, ha a biciklire sikerült felpakolni elég ruhát, akkor nincs is miért tovább menni!
A felfedező rovatot a Szatmár Megyei Kulturális Turisztikai Iroda szerkeszti.