Akar-e megváltást a világ? — teszi fel a kérdést Szilágyi Domokos A próféta című versében. A kérdés mindig időszerű, most, húsvét környékén különösképpen, hiszen a megváltás ünnepét nagyon sokan úgy ünnepelik, mintha ez az ünnep egy gasztronómiai fesztivál lenne, nem pedig az élet győzelme a halál felett. Ott van mindenkinek a tudatában, hogy egyformán születünk, de nem egyformán halunk meg, de kevesen ismerik fel, kevesen tartják számon, hogy a születés nem tőlünk függ, de a magunk élete, gyerekeink életének alakulásáért felelősek vagyunk, azért már mi tehetünk. Ha jól irányítom a sorsom, boldog leszek én és még valaki, és még valakik, és azoknak is a valakije — hiszik sokan. A ma emberéből mintha hiányozna az életöröm. Pedig enélkül egy örökös küzdés az élet, valamiért, ami talán sosem jön el. Éppen ezért nem szabad leszokni a vidámságról, a reményről, a hitről, a biztonság vágyáról — hogy mégis érdemes.

Akar-e megváltást a világ? A világ mi vagyunk: te, én, az a hétmilliárd, akik gyakran egymás ellen harcolnak, mindenki a különböző módon értelmezett megváltás reményében. Mindenkinek megvan a maga megváltás-szimbóluma, az ígéretföld-ábrándja, mindenki más úton képzeli el annak megközelítését, mindenkinek megvan a saját céloszlopa, küzdőtere, van aki egyedül járja a maga útját, van aki társat keres. Egyre kevesebben gondolnak arra: boldog leszek én és még valaki. Talán ez a legcsábítóbb üzenet. Én és még valaki, majd még valakik. Ez a megváltás titka. A valaki és valakik ott vannak körülöttünk. Nem a távolban, körülöttünk. Nem az elérhetetlen vágyak távolában, hanem itt a közelben.

Egy tévéműsorban egy népszerű színművésznő mesélte, hogyan készült ő a húsvétra. Rövid volt. „Megfőztem a sonkát — mesélte —, megsütöttem a kalácsot, megfestettem a tojást, és két napon át a megváltás csodájába vetett hittel és reménnyel ünnepeltem”.

Akar-e megváltást a világ? A világ megváltása az első húsvétkor bekövetkezett. Most már csak tőlünk, egyénektől függ, hogy részesei akarunk-e lenni a megváltottaknak? Tudunk-e hinni abban, hogy ha nem szokunk le a vidámságról, a reményről, a hitről, a biztonság vágyáról, ha hisszük, hogy mégis érdemes, mi is megváltottak leszünk. Mi magunkat váltjuk meg az élet felesleges rohanásaitól, a nyugtalanságtól, az elhidegüléstől, az elérhetetlen vágyak miatti küzdelemtől, és minden olyan fölösleges tehertől, ami ha mögöttünk marad, lesz lehetőségünk élni.

Elek György