Négy góllal verte a Szatmárnémeti VSK a vendéglátó Nagyszebeni HC férfi kézilabdacsapatát.
Kevésbé meggyőző játékkal is sikerült elhozni a pontokat Nagyszebenről a Szatmárnémeti VSK férfi kézilabdázóinak, akik hétfőn pótolták a 14. fordulóból elhalasztott másodosztályos bajnoki mérkőzést. Nicolae Istrate edző legényei nehezen hangolódtak rá a mérkőzésre, így a többnyire ifikkel felálló szebeniek a 7. percben még 4–1-re vezettek. Összekapták magukat a „piros–fehérek” és felzárkóztak, szünetig pedig négy gólra léptek meg. Azonban a fordulás után a VSK ismét „az öltözőben maradt”, így a házigazdák egy 8–2-es sorozat után ismét vezettek, ezúttal kettővel (20–18). Istraténak sikerült felráznia a legénységét, így a hátra levő negyed órában ismét sikerült fordítani és végül néggyel nyerni a meccset.
„Sajnos Cioroiut nem tudtam magammal hozni, a szászsebesi bajnokin izomszakadást szenvedett, ezt kell kezelni. Ráadásul a 12. perctől Chirára, súlyos sérülést miatt már nem számíthattam. Pogyină csak az első félidőben tudta segíteni a csapatot, a második játékrészben alig fogott valamit, a jobb védelemnek köszönhető a győzelem” – értékelt Istrate.
A szatmári legények csütörtökön 11.30 órától a Minaur meghívására játszanak egy barátságos mérkőzést Nagybányán, vasárnap 11 órától pedig a HC Argeş Piteşti lesz a bajnoki ellenfél a Both Katalin Sportteremben.
Férfi kézilabda, A–osztály, B csoport, 14. forduló
Nagyszebeni HC – Szatmárnémeti VSK 26–30 (12–16).
VSK: Pogyină 12 védés – Mateş 3 gól, Morar 9, Clipea 6, Jurj 5, Ciaca 2, Chira 2, Ungar 1, Pop A. 1, Tătar 1, Santeiu, Pop R., Mureşan.
1.
Nagyvárad
15
15
0
0
506–365
45
2.
Fogaras
15
10
1
4
415–353
31
3.
Szászsebes
14
10
1
3
382–348
31
4.
Argeş
14
9
1
4
426–335
28
5.
Szatmár
14
9
0
5
454–394
27
6.
Kolozsvár
15
8
3
4
501–462
27
7.
Craiova
15
6
0
9
442–457
18
8.
Academia
14
5
0
9
333–406
15
9.
Szeben
14
2
0
12
366–426
6
10.
Segesvár
15
2
0
13
435–597
6
11.
Naţional
15
1
0
14
396–512
3