Vidék

Akadozik a szelektív szemétgyűjtés

2021.03.18 - 18:09

Mint ismeretes, hetekkel ezelőtt több szakaszból álló programot jelentetett meg a mezőteremi önkormányzat, melyben arra kívánta felhívni a lakosok figyelmét, hogy fokozottabban figyeljenek a szelektív szemétgyűjtésre. A község ugyanis nem teljesíti a szelektív hulladékgyűjtésre vonatkozó kötelező kvótát, ezért évről évre büntetést fizet.

„Az általunk meghirdetett program lényege az lenne, hogy megpróbáljuk ráébreszteni a lakosokat a szelektív gyűjtés fontosságára. Ennek a pénznek van jobb helye is, jó lenne, ha mindenki megértené, hogy fokozottabb odafigyeléssel a környezetünket is védhetjük, és a büdzsénknek is jót tehetünk.
Túl vagyunk már a különböző színű szemeteszsákok, valamint a szelektív gyűjtéssel kapcsolatos tudnivalókat tartalmazó szórólap kiosztásán. Az önkormányzat megbízásából kiküldött emberek végigjárták a község házait, megbeszélték, tájékoztatták a szelektív szemétgyűjtés fontosságáról a lakosokat. Elmondták azt is, milyen büntetésekre számíthatnak azok, akik nem tartják be a hulladékgazdálkodásra vonatkozó 211/2011-es törvényt.
Most az a fázis következik, hogy a szemétgyűjtési napokon a kukásautókon dolgozók ellenőrizni fogják, hogy a kihelyezett szeméttárolókba került-e olyan hulladék, amit szelektíven kellett volna gyűjteni. Amennyiben került, akkor attól a háztól nem viszik el a szemetet. A szemétgyűjtési napokon a Ierul Tiream Kft. (12 település önkormányzati egyesülése által működtetett, közszolgáltatási feladatokat ellátó hulladékkezelő vállalat) dolgozóit elkíséri egy személy az önkormányzat részéről, aki szintén ellenőrzi ennek a határozatnak a betartását.

Sajnos a lakosság részéről nem feltétlenül érezzük azt, hogy megértenék ennek a hulladékgazdálkodásnak a fontosságát vagy akár a tétjét. Biztosítanak ugyan az együttműködésről, de nagyon sok esetben az csak ideig-óráig történik meg” — mondta a polgármester.

Mezőteremen is elkezdték a kerti zöldhulladék elszállítását a napokban.

„Ameddig igény mutatkozik rá, kéthetente szállítjuk majd a porták elé kihelyezett kerti zöldhulladékot a tavaszi, majd később az őszi időszakban is. A helyi önkormányzatnak van egy területe, ahova elszállítjuk, de terveink között szerepel, hogy vásároljunk egy aprítógépet, így még hatékonyabban fel tudjuk majd dolgozni a begyűjtött kerti hulladékot” — nyilatkozta Tar.

A polgármester elmondta, hogy ebben az évben is óvatosabban terveznek, de az élet, a fejlődés nem állhat le. Hamarosan hozzákezdenek egy olyan rész kialakításához, ahol az önkormányzati gépeket tárolhatják, de folyamatosan dolgoznak a polgármesteri hivatal épületén is.

„Megérett a felújításra a polgármesteri hivatal épülete, ezt nemcsak mi, az itt dolgozók, de a hozzánk ellátogatók is elismerik. Éppen ezért elkezdtük itt is a munkát, de a község központjában is parkosítunk, térkövezünk. Szeretnénk, hogy a teremiek és a hozzánk érkező vendégek is legyenek büszkék arra, hogy szép a községünk. Ezért dolgozunk, és nagyon reméljük, hogy a helyiek partnerek lesznek ebben a munkában, amely mindannyiunk érdekét szolgálja” — jelentette ki Tar Miklós. SZFÚ

Fotó: SZFÚ archív

 

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Gazdáktól rászorulóknak – hogy mindenkinek jusson kenyér a mindennapokban

Mezőteremen tartották vasárnap a Partiumi Búzaösszeöntő Ünnepséget.
Vidék

Mezőteremen tartják az V. Partiumi Búzaösszeöntő Ünnepséget

A rendezvény 10 órakor szentmisével kezdődik a mezőteremi Szentkereszt római katolikus templomban
Vidék

Magyar Megmaradás Házát építenek Mezőteremen

Mezőteremen szervezték meg a Nagykárolyi Református Egyházmegye Presbiteri Szövetségének őszi konferenciáját. Az eseményen dr. Visky S. Béla teológiai tanár bemutatta a Megtartó ismeret című könyvét, dr. Geréb Miklós lelkipásztor pedig ismertette a Mezőteremi Magyar Megmaradás Háza építésének jelenlegi állapotát.