Nagykároly

Ahol a lelkiség áthatja a farsangot

2019.03.01 - 15:52

A Caritas Nagykárolyi Nappali Idősközpontja farsangi mulatságot tartott szerdán. Tizenhárom idős öltött magára jelmezt, és mutatta azt be a legeredetibb módon. Itt a vigalom idején is helye van az imádságnak, a hit és a szeretet jegyében telt ez az alkalom is.

 

A farsang vidám télűző, amikor jelmezbe bújunk, mulatunk, de a Caritas Nagykárolyi Idősklubja számára a vallásosság ilyenkor is jelen van.

Az idősek körülbelül két hete készülnek az eseményre — tájékoztatott Nagyiván Margit, a központ vezetője. A legnagyobb munka mindig a jelmezek előkészítése, ugyanis az intézménynek van farsangi ruhatára, de az egyes jelmezeket évről évre átalakítják, hogy soha ne legyenek pont ugyanolyanok. A kollekció minden évben bővül egy-egy újabb, eredeti darabbal is. A klubtagok nemcsak a farsangi viseletre, de a kiegészítőkre is figyelmet fordítanak, és igen nagy leleményességről tesznek tanúságot. A varázsló botját például permetezőcsőből és karácsonyfagömbből állították össze.

A rendezvényt Nagyiván Margit nyitotta meg, aztán sorra jelentette be a mókásabbnál mókásabb figurákat. Az eseményen jelen volt, és a szervezésben is aktívan részt vett Szász Tünde, a Caritas nagykárolyi munkapontjának vezetője. Az idősek ezúttal is kitettek magukért: a farsang nélkülözhetetlen szereplői — bohóc, indián, virágárus, roma lány — mellett rendhagyóbb figurák is felvonultak: mazsorettek, spanyol táncosnő, seriff, a Karib-tenger kalózai, Napóleon, Szandi és Viki, sőt, a rock and roll királya, Elvis Presley is. A nyugdíjasok nem csak bemutatták a jelmezeket, hanem bele is élték magukat a szerepbe, utánozva a megjelenített figura mozdulatait, gesztusait, hangját.

A legutolsó felvonuló Holociuc Mária volt, aki idén varázslónak öltözött. Marika néni másfél éve jár a klubba férjével együtt. Annyira megszerették a társaságot és a hangulatot, hogy ha pár nap kimarad, máris hiányzik nekik a központ. Az igen aktív klubtag elmesélte nekünk, hogyan ötlötte ki farsangi koreográfiáját. „A varázslójelmezt választottam. Azon gondolkodtam, mit is kellene csinálni egy varázslónak. Azt találtam ki, hogy bejövök, körbejárom a termet, közben szól a zene. Intek egyet, leállítom a zenét, és megmondom, hogy az én varázsbotomnak csak akkor van hatása, ha imádkozunk. Mivel mi mind idősek vagyunk, nekünk szükségünk van az imára. Imádkozni fogunk együtt azokért, akik betegek, azokért, akik már nincsenek közöttünk, és aztán mindenkiért. Elmondjuk a Miatyánkot. Mivel a farsang arról szól, hogy jól érezzük magunkat, a varázsbotommal kiűzöm majd a bánatot, a gondot, a bajt, és elmondom: éljen a farsang, mulassunk!” És ez éppen így is történt, ahogy a klubtag előrevetítette. A nyugdíjasok együtt imádkoztak, szeretettel megemlékeztek kedves, már eltávozott társaikról, gondolva a beteg idősekre, akik nem tudtak eljönni a rendezvényre. Marika néni aztán varázsbotjával feloldotta a csendes szomorúságot, és jókedvet varázsolt mindenki arcára. Ezt követően a rendezvény délutánba nyúló mulatsággal folytatódott.

A Caritas Nagykárolyi Idősklubjának tagjai egy összeszokott, jó társaságot alkotnak, épp ezért nem jelent gondot nekik együtt bolondozni, viccelődni, mert a szeretet, a megértés teljes mértékben áthatja a klubot. A hit és a szeretet jegyében telt az idei farsang is. Kívánjuk, hogy még nagyon sok telet űzzenek el a klub tagjai együtt, vidámságban, szeretetben.