A Lorena anyaotthon jelenlegi öt lakója közül mind családi gondok miatt került ide. Különböző problémák, különböző megoldások, van, aki hamarosan saját albérletbe költözik, van, aki tovább szeretne tanulni és ügyvéd lenni, de olyan is van, aki nem lát kiutat.

Nagy a sürgés-forgás a szatmárnémeti Lorena anyaotthonban, hiszen — ritka alkalomként — a gyermekvédelmi igazgatóság nyílt napot, pontosabban hetet tart valamennyi, hatáskörébe tartozó intézményben, részben bepillantást enged a különböző nevelőotthonok mindennapi világába, másrészt „köztudomásra”, a bajba jutottak tudomására hozza: vannak „menedékhelyek” — legyen szó bántalmazott nőkről, gyermekekről vagy (mint jelen esetben) a gyermeküket egyedül nevelő-vállaló leányanyákról. Jelenleg az otthonban öt, 20 és 35 év közötti anyuka és hat gyermek lakik, s mint a házat vezető Pop Valeria koordinátor elmondta, elsődleges céljuk a gyermek családdal való kapcsolatának védelmezése, ugyanakkor az anya számára megfelelő gyermeknevelési lehetőség biztosítása. „Hozzánk nemcsak azok fordulhatnak, akiknek családi gondjaik vannak, hanem az az anya is, aki újszülöttének/kisbabájának nem tud otthont biztosítani. Kilenc felnőtthelyünk van, de az évek során több alkalommal is túlléptük ezt a keretet, főleg, ha beállt a tél. Az otthon 2004 decemberében nyílt meg, azóta 235 leányanya volt itt a gyermekével. A belépőjük szerint 6 hónapig vagy legtöbb 1 évig tartózkodhatnak itt, de ez persze az egyéni helyzetüktől is függ. Elsősorban a családba szeretnénk visszahelyezni őket, ezért megtanítjuk nekik a főzést, a takarítást — amennyiben hagyják magukat nevelni. Bár nálunk minden téren ingyen látják el őket, nem az a célunk, hogy végleg ránk szoruljanak. Munkát keresünk számukra, ami elég nehéz, hiszen sokan, főleg a vidékről érkezettek, 4 osztályt is alig végeztek. Ha valaki dolgozik, az otthonba érkezik a fizetése, így gyűjt pénzt az albérletre, hogy ne induljon útnak teljesen kiszolgáltatottan. Persze az otthonból való távozást követően sem veszítjük szem elől őket, és sajnos sok esetben visszatérnek, mert a családdal való kibékülés, az udvarlóhoz fűződő szép remények nem válnak valóra” — mondja. Természetes, hogy szeretnék az otthon lakóival is beszélgetni, a 20 éves Brenda rá is áll, csak arra kér, ne fényképezzem le. „Egy hónapja jöttem vissza, másodjára — meséli, miközben pillanatra sem engedi el öléből 1 éves 3 hónapos kislányát. — Kibékültem anyával, aztán mégsem úgy mentek a dolgok, ahogy gondoltam és visszajöttem — megértem én anyát is, 8 testvérem van, neki sem könnyű. De nekem felelősségem van, a kislányom az én felelősségem. Jó itt, mindenünk megvan, nem kell költenünk semmire és a szabályok is kibírhatóak, ha néha rám is szólnak, azzal is csak jót akarnak, nevelnek. Pár nap múlva már én is dolgozni fogok és pénzt gyűjteni, a kicsi bölcsődés lesz… Jó lenne még tanulni. A Refibe jártam, 11 osztályt végeztem és az volt az álmom, hogy ügyvéd legyek. Erről az álmomról még nem mondtam le, talán sikerül is egyszer, hiszen 30–35 évesen is mehet még egyetemre az ember. A lányom apjával nem tartom a kapcsolatot, rendes ember volt, de dolgozni nem szeretett, ezért is nem maradtam vele Pettyénben. Szültem volna még vagy 3–4 gyermeket, és aztán mi lett volna? Akkor már biztos nem sikerülne, pedig én tanulni akarok még. Ha megjelenne az apja? Biztos nem mennék el vele. Kutyából nem lesz szalonna! Aki nem szeret dolgozni, az nem is fog” — mondja. Beszélgetés közben felbátorodva körénk gyűlnek a többiek is: a 18 éves Amanda öt hónapos, folyton mosolygó kisfiával, akinek apja már akkor nős volt, amikor megismerkedtek — és sem a terhesség idején nem érdekelte, sem azóta nem érdekli a gyermek. Leghosszabb ideje, egy éve a 21 éves Ágnes lakik az otthonban 10 hónapos, lábproblémás Nikolasz fiával. „Jövő hónapban albérletbe költözöm, szociális lakást hiába igényeltem. Nikolasz mellé vagyok „alkalmazva” állandó gondozóként, abból az összegből fizetem majd a lakást. Terhesen jöttem ide, mert otthon 1 szobában lakunk tízen, nem fértünk már. Jóban vagyunk a szüleimmel, csak épp hely nincs otthon, a fiam apja is rendszeresen, szinte mindennap meglátogat” — magyarázza. A legcsendesebb a 36 éves Ágnes, aki 4 éves lányával és 5 éves fiával lakik az otthonban július óta, s mint mondja, férje miatt húzta itt meg magát.

Szabó Kinga Mária