Nagykároly

Adyra emlékeztek Nagykárolyban

2019.01.20 - 14:39

A magyar kultúra napja alkalmából több rendezvényt is tartanak ezekben a napokban Nagykárolyban. Január 19-én, szombaton elsősorban a száz éve elhunyt Ady Endrére fókuszáltak.

 

Előbb irodalomtörténészek szóltak a költő nagykárolyi vonatkozásairól, majd bemutatták a Kriterion Kiadó gondozásában megjelent, 101 vers Nagykárolyról című kötetet, végül pedig megkoszorúzták a városban található magyar irodalmi nagyságok szobrait.

A városháza dísztermében Végh Balázs Béla egyetemi tanár köszöntötte az egybegyűlteket. Ady Endre 1888 és 1892 között a nagykárolyi piarista gimnázium diákja volt. Ezt az időszakot elsősorban nem a versekben, hanem a novelláiban dolgozta fel. Végh Balázs Béla beszélt az irodalmi alkotásokból kiolvasható diákélményekről, amelyek mindenképpen meghatározóak voltak a személyisége kibontakozásában. Kereskényi Sándor irodalomtörténész pedig Kaffka Margit és Ady kapcsolatáról szólt, ez alkalommal főként az utóbbira fókuszálva. Mint mondta: „végül is a sorsnak az igazságtalansága, meg egy társadalmi helyzetnek is, hogy nem kerülhettek közelebb egymáshoz”.

Aktuális kérdések is felmerültek. A kulturális örökség felvállalására buzdított a beszédében Kovács Jenő nagykárolyi polgármester. Hangoztatta, hogy a városvezetőség eddig elsősorban az infrastruktúra fejlesztésére figyelt, a jövőben azonban a kulturális értékek megőrzését, újabbak teremtését is szorgalmazni fogja. Ehhez kérte a jelenlévők és úgy általában a nagykárolyiak pártfogását.

A Kriterion Kiadó igazgatója, H. Szabó Gyula a 101 vers című sorozatról szólt, amelynek keretében megjelent a 101 vers Nagykárolyban című antológia is. Utóbbit annak szerkesztője, Végh Balázs Béla mutatta be. Kötetlen hangulatúvá lett a rendezvény, egy nagykárolyi nyugdíjas pedagógus, Keresztesi Márta elevenítette fel, hogy annak idején miként tette megközelíthetőbbé diákjai számára a költői létet. Egy olyan embert hívott meg az óráira, aki személyesen ismerte Ady Endrét, és ő mesélt a költőről, az emberről. A frissen megjelent, még „nyomdaillatú” kötet szerzői közül is többen jelen voltak, Sróth Ödön, Kádár Ferenc, Fülöp György olvastak fel alkotásaikból.

Nagyon sokan vásároltak a kötetből — több mint hatvan rögvest gazdára lelt —, és dedikáltatták is azokat. A továbbiakban a megemlékezők ellátogattak a városban lévő magyar irodalmárok szobraihoz, emléktábláihoz.

 

 

Megyeri Tamás Róbert