Vidék

Ady-zarándoklat

Fotó: SZFÚ archívum
2021.11.17 - 20:18
Az Adyfalvi Református Egyházközség és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) november 20-án tart Ady-megemlékezést Érmindszenten a költő születésének 144. évfordulója alkalmából.

Betartva a világjárvány miatti egészségügyi intézkedéseket (oltási igazolás létét, egészségügyi maszk viselését és a személyek közti ajánlott távolságtartást) az elmúlt évtizedekhez hasonlóan szombaton Érmindszenten zarándokok róhatják le kegyeletüket, emlékezhetnek a XIX. század utolsó és a XX. század első évtizedeinek magyar költészete, valamint politikai gondolkodása meghatározó, máig ható egyéniségére: az Értől indult, és a világ művelődési élete Óceánjáig jutó Ady Endre költőre, publicistára, prózaíróra — a Kárpát-medence együtt élő népeinek testvéri összefogása szükségességét hirdető gondolkodóra.

A megemlékezés november 20-án, szombaton 10 órakor a szülőfaluba beszolgáló Nagy Jácint római katolikus és Forró Csaba református lelkész áhítatával kezdődik, majd Az Értől az Óceánig címmel Marosán Csaba kolozsvári színművész mutatja be pódiumműsorát. A templomi program után az Ady-emlékház udvarán álló szobor előtt (ugyancsak Marosán Csaba előadásában) néhány Ady-költemény elszavalásával, majd koszorúzással zárul az idei főhajtás. E.Gy.

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Idén is Érmindszenten emlékeznek Ady Endrére

A hagyományokhoz igazodva az Ady Endre születésnapjához legközelebb eső hétvégén rendezik meg az immár klasszikussá vált érmindszenti zarándoklatot.
Vidék

A költő addig él, amíg olvassák verseit

A 145 évvel ezelőtt született Ady Endrére emlékeztek szombat délelőtt szülőfalujában. Az immár hagyományossá vált érmindszenti zarándoklat két helyszíne a református templom és a szülőház udvara volt.
Felfedező

Bölcsőhely és halotti maszk Adyfalván

Az egykori Érmindszenten, a költő emlékének és nagyságának mementójaként látogatható a Szatmár Megyei Múzeum felújításában és gondnoksága alatt működő Szülőház és Emlékmúzeum, a költő szelleméhez méltón kialakított kulturális turisztikai célpont.