A Lankadatlanul, azaz a Szatmár-Szigetlanka Református Egyházközség nyitott bibliaórája csütörtökön tanulságos irodalomórára hívta a híveket.

A szigetlankai református templom és Emmaus gyülekezeti ház közötti kis udvarban emléktáblát avattak. Lakatos Pál Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész alkotásával — Jánosi Anikó gyülekezeti tag adományaként — gróf Tisza István emléktáblájával átellenben Ady Endre halálának 100. évfordulóján a költőre is méltóképpen emlékeztek a szigetlankaiak és a megjelenő vendégek. Az eseményen Kiss József, a Szatmári Református Egyházmegye főjegyzője mondta el igei gondolatait, és Szilágyi Éva tartott előadást.

Rácz Ervin Lajos házigazda lelkipásztor elmondta, hogy egy éve fogalmazódott meg benne a gondolat, hogy helyezzenek el emléktáblákat a templom és a gyülekezeti ház közötti kis udvarban. Az elmúlt évben gr. Tisza István, most pedig Ady Endre emlékére állítottak emléktáblát. A lelkipásztor megköszönte Lakatos Pál Sándor Munkácsy-díjas szobrászművésznek a plakett elkészítését, Jánosi Anikónak pedig az anyagi támogatást.

Kiss József, a Szatmári Református Egyházmegye főjegyzője János jelenésekől szóló könyve 14. részének 13. versét idézte: „Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg, mostantól fogva. Bizony, ezt mondja a Lélek, mert megnyugszanak fáradozásaiktól, mert cselekedeteik követik őket.” Ady munkássága, Ady szolgálata igazán követi a magyar népet, a magyar nemzetet, szívében-lelkében. Ady verseit olvasva úgy érezzük, hogy különleges státuszban vagyunk. Ady költészete olyan világot láttat meg velünk, olyan helyre vezet be minket, olyan egyedi az a képalkotás, az a képfestés, amely egyetlen más, földön élő nép számára sem adatott meg. Visszatekintve Ady munkásságára fontos, hogyan értelmezzük és hogyan ismerjük meg.

Az emléktábla leleplezését és megkoszorúzását követően az ünnepség a gyülekezeti teremben folytatódott, ahol Szilágyi Éva magyartanár tartott előadást Ady Endre vallásos költészetéről. Az előadó elmondta, hogy lehetetlen vállalkozás áttekinteni a választott tematika gazdag lírai termését, ezért önkényes, szubjektív válogatás révén járta be azt az utat, amely Ady istenélményének állomásairól ad áttekintést. Ady istenes versei a létezés titkát kereső személyiség önfeltáró kísérletei. Isten ezer arcát érezte meg az élet mámorában, a hűség harcában, a kárhozat örvényében, a lélek csendjében, a halálban. Vallásos lírájának egyik titka éppen az, hogy a nagy mélységekből a legnagyobb magasságokhoz talál fel, a tagadástól a kételyen át a hit felszabadító bizonyságáig, a kitaszítottság érzésétől az istenközelség érzéséig vezet az útja. Ady mindenekelőtt költőként, lírikusként, és nem pusztán hívőként nyilatkozik meg Istenről, Isten misztériumát, az Istenre találás és az Istenben való feloldódás hitélményét a költészet nyelvén beszéli el. Az is igaz, hogy a Szentírás mindennapi olvasmánya volt, szeretett Bibliáját mindenkor magával vitte, mégsem lehet minden esetben a bibliai szövegek felől visszakeresni versjelentéseit. Istenképe összetett, szimbólumrendszerének bonyolult szövevényében sokféle alakban tűnik fel. Istene annyiféle, ahány versben megjelenik, sőt, egyetlen versben is többféle alakot ölthet. A lírai „én” Isten iránti attitűdje is állandóan változik. Isten-közelség és elhagyatottság, áhítat és megrettenés, belenyugvás és vitatkozó számonkérés, alázat és lázadás váltják egymást. Leginkább akkor fordul Isten felé, ha erőt vesz rajta az élet kiábrándultsága, fásultsága, halálos betegségének riasztó félelme. Az Úr számára belső lelki szükséglet. Ady hitét folyamatos belső gyötrődés jellemzi. Hol elveszti bizalmát az Úrban, hol megerősödik hitében. A halál állandó közelsége, az élet kiúttalansága miatti töprengés, az otthontalanság feloldásának vágya vezette el a költőt az istennel való találkozásig. A támaszkeresés lelki szükséglete közelítette az Úrhoz. Sokszor szólt hitetlenségéről, lelkében dúló kétségekről, de mindig fájdalmasan és bűntudattal, megvolt benne a hitre való törekvés. Rá volt szorulva erre a hitre, a bizonyosságra. Szeretett volna biztos kapaszkodót keresni Istenben a semmivel, a nihillel szemben. A rejtőzködő Isten megszólíthatóságának, néven nevezésének kérdése gyakran foglalkoztatja Adyt, talán azért is, mert az ember megrögzötten látványként igyekszik megragadni a láthatatlant, s időről időre igyekszik felfoghatóvá tenni önmaga számára azt, akit csak hallani lehet kinyilatkoztatásai révén. Az ószövetségi passzus szerint Isten neve csak önmagával írható le: Vagyok, aki vagyok — mutatott rá előadásában Szilágyi Éva.

Elek György