Szatmárnémeti

Adventi gyertyagyújtás, püspöki üzenet

Fotó: Saraflower Virágüzlet
2020.12.08 - 16:18
Új hagyományt szeretne teremti a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal a város központjában felállított köztéri adventi koszorú gyertyáinak meggyújtásával. Advent második vasárnapján nm. és ft. Schönberger Jenő megyéspüspök tolmácsolta üzenetét a híveknek.

„Advent második vasárnapján két gyertyát gyújtottunk meg az adventi koszorún. Két gyertyának már nagyobb a fénye, a közeledő Krisztus már fényesebben sugározza a fényét. Ahogy nő a fény, úgy kell nekünk is serényebbnek lennünk a készületben. Készítsük tehát az Úr útjait szent buzgalommal életünkben” — fogalmazott a püspök a parkban felállított adventi koszorú előtt, aki Keresztelő Szent János üzenetét idézve — Készítsétek az Úr útját! — arra emlékeztette a híveket, hogy mindannyian útkészítők vagyunk. „De ahhoz, hogy útkészítők lehessünk, először is saját magunk számára kell azt az utat elkészítenünk, hogy Isten hozzánk bejöhessen. A történelem folyamán voltak útkészítők. Mielőtt eljött volna Jézus, a próféták készítették az utat. Aztán Keresztelő Szent János, majd útkészítők voltak a pásztorok, az angyalok, a napkeleti bölcsek, és a világ végén is lesznek majd útkészítők, az égnek a csillagai, a nap, a Hold, azok a jelek, amelyek megjelennek majd az égen” — emlékeztetett az igehirdető, rámutatva arra is, hogy Jézus nem csak egyszer jött el, és majd egyszer még el fog jönni, hanem mindennap jön. „El akar jönni mindannyiunknak a szívébe. Ezért kell nekünk adventben utat készítenünk. A saját szívünkben vannak az akadályok, amelyek megakadályozzák azt, hogy az Úr hozzánk jöhessen. Bűneink, a mértéktelenség, az e világnak a keresése mind-mind olyan akadály, ami távol tartja tőlünk Istent.

Advent van, a várakozás ideje. Az Úr akkor jön el, amikor én elkészítettem számára a lehetőséget, az utat, hogy eljöjjön. Ugyanakkor amikor eljön hozzám az Úr az igéje által, az oltáriszentség vétele által, akkor én magam is útkészítő leszek. Útkészítő Jézus számára, testvéreim felé. Másokat is el kell vezessek arra az útkészítésre, ami nekem már sikerült” — hívta fel a hívek figyelmét Schönberger Jenő püspök, és mindenkinek sok kegyelmet kívánt ehhez advent második vasárnapján.

Elek György

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Karácsonyváró: kezdődik a vásár, gyúlnak a fények!

A téli ünnepek leginkább várt szatmárnémeti közösségi eseménye kezdődik csütörtök délután hat órától az új főtéren: felkapcsolják a díszkivilágítást, megnyitják a karácsonyi vásárt, befűtik a Mikulás-műhelyt.
Szatmárnémeti

Meghitt karácsonyvárás

Az adventi időszakban, a karácsony előtti napokban minden oktatási intézményben arra törekszenek a diákok, pedagógusok, hogy meghittebbé tegyék a programot, ünnepibbé a termeket, melyekben a tanulás zajlik, ugyanakkor a hagyományos programok mellé igyekeznek újakat is beiktatni, legtöbbször a diákok javaslatai nyomán.
Szatmárnémeti

Éljük meg Isten közelségét!

Advent negyedik vasárnapjához érkezvén meggyújtották az utolsó gyertyát az adventi koszorún a szatmárnémeti régi főtéren található parkban is.