Az advent a keresztény világban nem más mint az Úr eljövetelére való várakozás. Keresztény szemszögből értelmezve csak azok számára van advent, akik hisznek a Messiás eljövetelében és a megváltásban. Ünnepvárás ez az időszak, karácsonyvárás, egyfajta bolyongás a betlehemi csillag útján, amelynek kezdetén megjelenik egy apró fénysugár, a végén pedig teljes világosság várja az Úr érkezését. Mindenki érzi, hogy ma nagyon hiányzik a fény az emberek életéből. Van ugyan egy új típusú várakozási forma — sokan ezt az adventet választják —, amikor mesterséges fényekkel halmozzák el az utcákat, az épületeket, a házak belsejét, amikor a külső fény megjelenítésére helyezik a hangsúlyt, holott az emberekből a belső fény, a lélek fénye hiányzik. Be kell lássuk az ünnepek elvesztették jelentőségüket. Egyre kevesebb az igazi ünnep, amire képesek vagyunk várni és tenni azért, hogy az valóban ünnep legyen, különbözzön a hétköznapoktól, értelmet kapjon, ne legyen üres és sivár. Az igazi ünnep az, ami nem hasonlít a hétköznapokhoz, ami feltölt és új időszakot indít el az életünkben. Ez nem jelenti azt, hogy el kell szakadni a múlttól, hanem át kell értékelni a múltat, tanulni annak hibáiból és új távlatokba kell tekinteni. Csak annak az adventi várakozásnak van értelme, amelyik olyan ünnephez vezet, ami új színekben tünteti fel az életünket és egy új létezési formának a kezdete. Éppen ezért, aki valódi adventben él, nem a külső fényektől árad el, hanem egy új megszülető fényre vár.

Aki összemossa a hétköznapokat és az ünnepeket, sohasem fogja megérezni, meglátni, megtapasztalni az igazi ünnep lényegét. Azt az ünnepet, ami valóban fényt és megújulást hoz az életünkben. Sokat kell tenni azért, hogy eljöjjön ez az ünnep. Sok mindenről le kell mondani, sok mindent fel kell vállalni. Nem kell megvárni, hogy valami tragikus dolog történjen az életünkben ahhoz, hogy észrevegyük a körülöttünk lévő fényt. Az adventi időszaknak nincs vége, az aki a teljes fényességre vágyik örökös adventben él. Minden várakozás abban a reményben történik, hogy eljön az ünnep, amelyen együtt örülnek azok, akik küzdelmeikkel, munkájukkal, lemondásaikkal és vállalásaikkal eljutnak a fényhez. Ma már egyre ritkábban ünnepelnek együtt több generáció tagjai, amikor szülők és nagyszülők osztoznak a gyerekeik és unokáik örömében; amikor a gyerekek és az unokák teszik örömteljessé a szülők és a nagyszülők életét. Talán az élet adventi várakozásában arra kellene jobban odafigyeljenek a fiatalok — úgy éljenek —, hogy idős korukra is tartogassanak erőt és fényt, amit majd megoszthatnak az utódaikkal. Várjuk a sötétség végét, a fény megszületését. Az igazi fényt nem az utcákon és a házakon kigyújtott lámpák adják, az igazi fény bennünk kell megszülessen, és ha egyszer megszületik, utána már csak őrizni kell, hogy ne aludjon el.

Elek György