Az adventi koszorú elkészítésében részt vehet a család apraja-nagyja, így készülve közösen az ünnepre — formájának, színeinek, díszítésének pedig csak fantáziánk szabhat határt.

Vasárnap az első adventi gyertya meggyújtásával belépünk a karácsonyi ünnepkörbe, az ünnep előszobájába — advent a várakozás, az elcsendesedés, a megtisztulás, a ráhangolódás időszaka, amikor lelkiekben is felkészülünk karácsonyra (már amennyire modern, rohanó világunk engedi), s e várakozás négy állomásának is tekinthetjük az adventi koszorú gyertyáinak lángját, hiszen a világító gyertyák számának növekedése szimbolizálja a növekvő fényt, a világosság eljöttének reményét hirdeti. Bár a hagyományos adventi koszorút három lila és egy rózsaszín gyertya díszíti (a lila a bűnbánatot, a fegyelmet, a rózsaszín az örömöt jelképezve), idén is nagyon keresett az örök klasszikus piros-zöld színkombináció, akárcsak a natúr és nyersszínű, barnás árnyalatokból álló, vagy éppen matt/csillogó hófehér gyertyákból és kiegészítőkből alkotott adventi koszorú.

„Az az idei divat, hogy minden divat” — summázzák tömören kérdésünkre válaszolva az egyik virágüzletben, s körbenézve valóban szebbnél szebb és más-más stílusú adventi koszorúk sorakoznak — szemkápráztató színességet alkotva — egymás mellett. A hagyományos, három lila és egy rózsaszín gyertyás kis (vagy nagyobb) „műalkotások” mellett megtalálhatóak az örök klasszikus piros-zöld színkombinációk (esetleg különféle szárított gyümölcsdarabokkal, tobozokkal díszítve); a már tavaly is nagy népszerűségnek örvendő natúr vagy nyers színű koszorúk, melyeken barna, bézs, drapp színek dominálnak, és nem hiányoznak a vagy csillogó, vagy matt hófehér, esetleg jégkék koszorúk sem. Mint ahogy sok esetben már maga a koszorú sem hagyományos kerek formájú, hanem négyszögletes vagy négyszárú csillag, netán téglalap alakú, s az alapot már rég nem csak fenyő alkotja-borítja, hanem szőrmétől kezdve fakéregdarabokon át különféle textíliáig sok minden — ráadásul „koszorúalap” lehet egy különleges karton- vagy szép mintázatú bádogdoboz is, amelyekbe beleállítják a gyertyákat és körberakják a különböző díszítő kiegészítőkkel. „Általánosan, ahol gyermek vagy unoka van, ott nem vásárolják a kész adventi koszorút, csak a hozzávalókat, és a gyerkőcökkel együtt készítik el” — magyarázzák a virágkötő szakemberek, hiszen a család a közös munkálkodással közösen készül az ünnepre is.

Vasárnap adventbe lépünk, meggyújtjuk az adventi koszorú első gyertyáját, ám azt valószínűleg kevesen tudják, hogy az adventi koszorú ősét 1839-ben Johann H. Wichern, a hamburgi lelencgyermekeket istápoló német evangélikus lelkész készítette el: egy felfüggesztett szekérkeréken négy nagyobb, fehér színű és több — az adventi hétköznapok számának megfelelő számú — kisebb vörös gyertyát helyezett el, melyek közül mindennap eggyel többet gyújtott meg karácsonyig, ezzel jelezve az árvaház gyermekei számára az ünnepig hátralévő időt. Ez a szokás idővel annyiban módosult, hogy a gyertyák száma négyre, az adventi vasárnapok számára csökkent, színük pedig katolikus körökben egy rózsaszín kivételével lila.

Az angolszász közösségekben hagyományosan vörös színűek az adventi gyertyák, a koszorú köre pedig jelképezi egyrészt az évkört, melyen átragyog Isten világossága, másrészt az egész történelem kerekét, amelyben Isten kinyilvánítja magát az embernek. A kör az időbeliség mellett az örökkévalóságot is jelképezi, valamint azt a koszorút, amit elnyerünk, ha befogadjuk Isten Világosságát, a vörös (piros) és fehér szín egyben Jézus Krisztus két — isteni és emberi —természetére is utal. Az adventi koszorú készítésének szokása a XIX–XX. században terjedt el, ekkor kezdték a templomokban, középületekben, otthonokban az adventi koszorút a csillárra függeszteni, majd idővel a koszorút az asztalra helyezték, s ekkor kerültek fel az ajtókra a szintén adventi jelképnek számító „kopogtatók” is, melyek már messziről jelezték az érkezőnek, hogy szívesen látott vendég. Ám alapjában mindezek a várakozás, az advent — szép, hangulatos és szinte már nélkülözhetetlen — kellékei, viszont az advent lehetőséget ad a megtisztulásra, a lelki felkészülésre, Krisztus születésének megélésére. Ehhez pedig csak időt kell adnunk: hagyjuk, hogy a várakozás formáljon, a csend hasson ránk.

 Szabó Kinga Mária