Sport

Adrian Pricop lett a strandröpisek elnöke

2016.04.22 - 14:07

A Román Röplabda-szövetség a csütörtök esti vezetőségi ülésén nevezte ki a Szatmárnémeti ADEP SK edzőjét, Adrian Pricopot (képünkön) a strandröplabda-bizottság elnökének, aki a konstancai Serhan Cadâr helyét veszi át a testületé élén.

Pricop elmondta, elsődleges célja, hogy felélessze ezt a sportágat úgy, de elsősorban az utánpótlás nevelésre helyezné a hangsúlyt. Jövő évtől a reménység korosztálynak 12–14 fordulós bajnokságot szervezne, amely által legalább 50 mérkőzést játszhat egy csapat április és október között. Ugyanakkor kísérletezne a téli, teremtornákkal is, ez azonban sokkal átfogóbb szerevezést igényel.

„Ez nagy megtiszteltetés, ugyanakkor nagy kihívás számomra. Örülök annak, hogy a román szövetség partnerem abban, hogy egy éve komolyabban el kezdtem foglalkozni a strandröplabdával, és mindenben támogat, ami ezzel kapcsolatos. Most rám bízta a föderáció vezetősége ennek a sportágnak a romániai vezetését. Hét tagú csapattal dolgozom a bizottságban, bízom abban, hogy sikerül véghez vinni a terveimet” — mondta lapunknak Pricop, aki már idén növelné a hazai tornák számát.

Az egyik fontos cél a 2020-as tokiói olimpiai kvóta. Erre alapoz már most Pricop két szatmári sportolója, Vaida Beáta és Adriana Matei. Mint arról beszámoltunk, Beáta idén már bezsebelt egy görög bajnoki címet, Matei a második lett ezen a tornán. Most kéthetes edzőtáborba tér vissza a csapat a hellénekhez, majd Svájcba utaznak, a 21 éven aluliak világbajnokságára. Májusban a szatmári közönség a Balkán-bajnokságon szurkolhat a Vaida, Matei kettősnek, Szatmáron.