Vidék

Adorjáni haltenyészde

2013.07.07 - 17:24

Adorjánban az ipari beruházással, 180 hektáron tenyésztenek majd ötféle halfajtát.

 

Az 1970-ben megnyitott, a közigazgatásilag Sárközújlakhoz tartozó Adorjánban lévő halastó felújításában látott fantáziát Ioan Ghere és Dorel Aciu, akik 2009-ben pályáztak meg támogatást ennek felújítására. A beruházás egy hónappal a határidő előtt lett üzemkész a szombati megnyitón már minden részletében üzemelő haltenyészdét tudtak bemutatni a meghívottaknak. Ioan Ghere a beruházást és terveiket ismertetve elmondta a farmot tovább bővítenék, jövőre kiépítenének egy sporthorgászatra való részt is a most meglévő mellett, ahová már pecásokat is várnak majd, a farmhoz tartozó jelenlegi tavakban kizárólag kereskedelmi céllal tenyésztik a pikkelyeseket. A fehér húsú vízi állatok elsősorban a megye halkereskedései által lesznek értékesítve, így aki szereti a halhúst, gyakrabban juthat majd hozzá friss halhúshoz az Piscicola Rt. felhozatalának köszönhetően.

Tokhalat is nevelnek

Kétféle tenyésztési módot alkalmaznak majd, a farm központi medencéjében ponty és amur nőhet majd, természetes módon. Kilenc további medencében intenzív tenyésztés folyik majd, egy 2008-ban kidolgozott módszerre alapozva arra számítanak, hogy hat-nyolc tonna halat emelnek majd ki a vízből hektáronként. A természetes úton nevelt halak a tóban maradnak télire, az intenzív tenyésztésű halak számára viszont vannak teleltető medencéi is a farmnak, illetve saját ikráztató, apróhal-nevelde is üzemel. Tizenhat darab, hőszigetelt és részben a saját furatú termálkutakból melegített vízzel feltöltött medencében tokhalat is nevelnek majd, ami egyedülállónak számít a környéken. Több tíz medence van elkülönítve ugyanakkor harcsa- és süllő-nevelésre is. A farm egy másik érdekessége, hogy az, a sokat emlegetett Natura 2000 környezetvédelmi területen található, a tulajdonosoknak tehát kompromisszumokat kellett kötniük annak érdekében, hogy az övezetben élő védett fajok életterét a lehető legkisebb mértékben zavarják, ám ez sikerült, ami jó példa arra, hogy az EKE által felügyelt övezetben is lehet boldogulni.

Princz Csaba