A szatmári Rotaract Egyesület ötezer euró összértékű egészségügyi segédeszközt adományozott a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórháznak.
A szatmári Rotaract Egyesület 2017. december 5. és 22. között immár negyedik alkalommal szervezte meg az Egy bögre boldogság elnevezésű akcióját a Rotary és az Interact Club Egyesület lelkes fiataljainak, a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatalnak, az Apaserv Rt.-nek és a Dana 2 Hotel vezetőségének támogatásával. Az akció keretében összegyűlt pénzösszegből a hagyományokhoz híven egészségügyi segédeszközöket vásároltak a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház számára, mely adományt tegnap hivatalosan is átadtak a kórház vezetőségének és a sebészeti osztály képviselőinek. A szatmári Rotaract Egyesület alelnöke, George Hotca elmondta, hogy 5000 euró összértékben adományoznak egészségügyi segédeszközöket a kórháznak. Hotca abbéli reményének adott hangot, hogy az Egy bögre boldogság elnevezésű akció ötödik kiadása túlszárnyalja majd eddigi bevételeiket. Adrian Marc, a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere megköszönte a lelkes önkéntesek tevékenységét, akiknek évről évre sikerül pénzt gyűjteni egészségügyi eszközök vásárlására. „Bármennyire jelentéktelennek is tűnnek ezek az eszközök, a sebészeti osztályon dolgozó szakorvosok számára elengedhetetlen munkaeszközökkel bővült a készletünk. Fontos, hogy a nonprofit szervezetek önkéntesei támogatják a kórház tevékenységét, s bízunk benne, hogy egyre többen fognak mellénk állni. Minden kórház egyik kulcsfontosságú osztálya a sebészet, itt kell fejlődni. Mi mindennap azért dolgozunk, hogy szolgáltatásaink minősége meggyőzze a betegeket arról, hogy itthon igényeljék a szükséges beavatkozást” — összegzett a menedzser. A sebészeti osztály két orvosa megköszönte az eszközöket, rávilágítva, hogy rövid időn belül bővül a laparoszkópos beavatkozással elvégezhető műtétek tárháza, ami annak köszönhető, hogy a szakorvosok folyton képzik magukat, így megfelelő módon képesek használni a korszerű gépezeteket. Az új beavatkozásoknak köszönhetően új korszak kezdődik a megyei kórház sebészeti osztályán, amely a modern technológiákon alapszik.