Vidék

Adomány állami gondozottaknak

2013.10.31 - 11:29

A sándorhomoki családi típusú otthonban élő gyerekek javára gyűjtöttek Lázáriban és Pusztadarócon.

 

Állami gondozott gyerekek számára gyűjtöttek gyümölcsöt és zöldséget a diákok Lázáriban, Sándorhomokon, valamint Pusztadarócon és Darán, melyet eljuttattak a Sándorhomokon működő családi típusú otthonban élőkhöz. A gyűjtést a Szatmár Megyei Nevelésügyi Erőforrás és Tanácsadó Központ (CJRAE) adományi programja keretében szervezték. Az említett községekben az akció irányítója Bálint Katalin volt, aki az iskolapszichológusi feladatokat látja el a településeken. Mint megtudtuk, annak ellenére, hogy eredetileg csak zöldségekről és gyümölcsökről volt szó, sokan adományoztak más típusú élelmiszert is, amit szintén eljuttattak az állami gondozottakhoz. Amint Bálint Katalin lapunknak elmondta, összesen 219 kilogramm krumplit, 81 kilogramm almát, 7,5 kilogramm káposztát, 96,5 kilogramm zöldséget, 9 kilogramm cukrot, 4 kilogramm rizset, 20 kilogramm lisztet, 5 liter olajat, 8,5 kilogramm hagymát, 5 kilogramm különböző tésztaféléket, 7,5 kilogramm diót, 2 kilogramm céklát, 2 kilogramm paszulyt és szintén 2 kilogramm banánt gyűjtöttek össze. „Mindenki kivette a részét a munkából, nagyon sokat segítettek az iskolaigazgatók, a vezető tanárok, a szülők, a pedagógusok és nem utolsósorban a gyerekek” — mutatott rá a siker titkára Bálint Katalin, akitől azt is megtudtuk, hogy a lázári és a homoki iskola önkéntes csapata juttatta el az adományokat az otthonba. A főszervező szerint jelentősen hozzájárult a kezdeményezés sikeréhez Fischer Gyula, a központ vezetője és Simon Ferenc sándorhomoki igazgató. Hozzátette: gyerekek és felnőttek egyaránt örültek annak, hogy a volt homoki igazgató, Thoroczkay Sándor is megtisztelte jelenlétével az átadási ünnepséget.

Babos Krisztina