Vidék

Adóköteles mezőgazdaság

2013.02.28 - 10:13

A mezőgazdasági tevékenységből származó bevételek adókötelesek lettek a 8-as kormányrendelet értelmében. Az adó értéke 16 százalék, míg az egészségügyi biztosításé 5,5 százalék.

 

A mezőgazdasági tevékenységből származó bevételek adózásáról szóló 8-as számú kormányrendelet a Hivatalos Közlöny 54-es számában, január 23-án jelent meg. Ennek értelmében mindazon engedéllyel rendelkező magánszemélyek, társulások adókötelesek, akik/amelyek nagyobb tételben gazdálkodnak. Ioan Cioltean, a Szatmár Megyei Mezőgazdasági és Élelmezési Igazgatóság vezetője kihangsúlyozta, a magánszemélyeknek nem kell adót fizetniük a vadon termett és feldolgozatlan termékek eladását követően, illetve a kaszálók és legelők tulajdonosai sem adókötelesek. A kormányrendelet 72-es cikkelyének értelmében a gazdáknak 15,5 hektárnyi megművelt összterület alatt nem kell adót fizetniük. Akárcsak a mezőgazdasági területek esetében, bizonyos egyedszám alatt sem kell állatok után adót fizetni. A szakember azt is elmondta, hogy a jövedelemadót egy előre meghatározott jövedelmi norma alapján számolják ki. A jövedelemadó 16 százalékos, az egészségügyi biztosítás pedig 5,5 százalék. Cioltean megítélése szerint a lakosoknak haszna is származik az adózásból, hiszen az egészségügyi biztosítást is befizetik, mely a legtöbb mezőgazdasággal foglalkozó személy esetében nem volt eddig rendezve. Az adó értékét 2014-től a mezőgazdasági igazgatóságok határozzák meg, melyet a pénzügyminisztérium kell jóváhagyjon. A mezőgazdasági termékekből származó jövedelemadót két részletben kell befizetni: az első részletet október 25-ig, a másodikat pedig december 15-ig. 2014-től ugyanakkor adóbevallást is le kell adjanak azok a személyek, akik adót fizetnek a mezőgazdasági termékek után, ennek leadási határideje május 25. Ioan Sabou, a Szatmár Megyei Vám- és Adóügyi Igazgatóság (DJAOV) vezetője elmondta, hogy a dohány termesztése csak engedéllyel valósulhat meg. A dohánytermesztési szándékot jelezni kell a DJAOV-nak, illetve a mezőgazdasági igazgatóságnak. Az engedélyt csak akkor kaphatják meg az érdekelt személyek, ha fel tudják mutatni a dohánygyárral előre megkötött szerződést a dohány felvásárlását illetően. Sabou kihangsúlyozta, amennyiben a dohánytermesztők elmulasztják jelenteni a DJAOV-nak a termesztés tényét, akkor 81 ezer euró jövedéki adót kell kifizetnie minden hektár termesztett dohány után (a becslések szerint hektáronként 1 tonna szárított dohánylevelet lehet előállítani). Arra is felhívták a figyelmet, hogy több mint egy kilogramm dohány birtoklása kihágásnak számít.

Jövedelmi norma

 

Mezőgazdasági termék

Terület

Jövedelmi norma (lej)

Adó értéke (lej)

Gabona

2 hektár fölött

449

96,53

Olajos magvú növények

2 hektár fölött

458

98,47

Burgonya

2 hektár fölött

3488

749,92

Cukorrépa

2 hektár fölött

697

149,85

Komló

2 hektár fölött

1483

318,84

Dohány

1 hektárig

1060

227,90

Szabadföldi zöldségtermesztés

50 árig

4001

860,21

Fedett területen való zöldségtermesztés

20 árig

8033

1727,09

Hüvelyesek

1,5 hektárig

801

172,21

Gyümölcsös

1,5 hektárig

4709

1012,43

Szőlős

50 árig

1385

297,77

Virágok és dísznövények

30 árig

11 773

2531,19

Állatok

Darabszám

Jövedelmi norma (lej)

Adó értéke (lej)

Tehén, bivalytehén

2 darab fölött

453

97,39

Juhok, kecskék

10 és 50 darab között

23

4,94

Juhok, kecskék

50 darab fölött

65

13,97

Hízók

6 és 10 darab között

56

12,04

Hízók

10 darab fölöt

177

38,05

Méh

50 és 100 méhcsalád között

70

15,05

Méh

100 méhcsalád fölött

98

21,07

Háztáji szárnyas

100 és 500 darab között

3

0,64

Háztáji szárnyas

500 darab fölött

2

0,43

 

Adómentesség

 

Mezőgazdasági termékek

Terület

Gabona

2 hektárig

Olajos magvú növények

2 hektárig

Burgonya

2 hektárig

Cukorrépa

2 hektárig

Komló

2 hektárig

Dohány

1 hektárig

Szabadföldi zöldségtermesztés

50 árig

Fedett területen termesztett zöldségek

20 árig

Hüvelyesek

1,5 hektárig

Gyümölcsös

1,5 hektárig

Szőlős

50 árig

Virágok és dísznövények

30 árig

Állatok

Darabszám

Tehén, bivalytehén

2 darabig

Juhok, kecskék

10 darabig

Hízók

6 darabig

Méh

50 méhcsaládig

Háztáji szárnyas

100 darabig