Vidék

Adókedvezmény: évente kell kérvényezni

Megyeri Tamás Róbert polgármester (Fotó: Szatmár megyei RMDSZ)
2022.01.08 - 12:25
Évente kérvényezniük kell a deportáltaknak, illetőleg az utódaiknak a nekik járó adókedvezményt az adott község, város polgármesteri hivatalában.

Minden évben le kell adni a hivatalban a személyi igazolványt (annak a másolatát), az érvényes telekkönyvi kivonatot, a személygépkocsi tulajdonlapját (amennyiben arra is kérnek adómentességet).

A helyi adók és illetékek kifizetésére nézve is kedvezményt igényelhetnek azok, akiknek a szüleit annak idején deportálták. A 2020. november 5-ei, 232-es számú törvény értelmében a pénzbeli juttatás mellett a helyi adókra és illetékekre vonatkozóan is mentesség jár.

„A községházán formanyomtatványt találnak, azzal lehet kérni a kedvezményt, mégpedig a nevükön lévő ház, beltelek, avagy legtöbb egy személygépjármű után. A kérvényhez a személyi igazolvány másolatát, a jogosultságot igazoló bizonylat másolatát, illetve a terület, ház, gépjármű érvényes tulajdoni lapjáról készült másolatot is csatolni kell. A községházán mindenkinek igyekeznek segíteni” — nyilatkozta Megyeri Tamás Róbert, Kaplony polgármestere.

Felhívást intéztek az érintettekhez Mezőpetriben is. Ott is a helyi polgármesteri hivatalban lehet benyújtani az adókedvezmény iránti kérelmeket.

„Az adókedvezményt kérelmezni január 15-ig lehet. További információkkal Mezőpetri Község Polgármesteri Hivatalában szolgálunk. Arra kérjük az érintetteket, hogy fáradjanak be, és érdeklődjenek a kedvezménnyel kapcsolatban” — fogalmaztak az önkormányzat képviselői. SZFÚ