Szatmárnémeti

Adók tavaly és adók idén

2017.01.16 - 14:29

Egymillió lejjel számít kevesebb adóbevételre idén a szatmárnémeti adóhivatal.

 

Az adótörvénykönyv 2016-ban életbe lépett változásai miatt a 2015-ös évihez képest 3,7 millió lejjel több folyt be tavaly helyi adókból a szatmárnémeti adóhivatalba, tájékoztatta lapunkat Dan Mirel. Az adóhivatali osztályvezető szerint idén ez a 3,7 millió lejes többlet egymillió lejjel fog megcsappanni amiatt, hogy az adótörvénykönyv több illetéket is eltöröl, illetve azért, mert a vegyes felhasználású ingatlanok adóértékszorzóját 0,7 százalékra csökkentette a tanács.

A tavalyi évi adóbevétel-növekedést az okozta, hogy 2016-tól már telekadót is kellett fizetni a házak, lakások alatt lévő földterület után is, hogy a négyszáz négyzetméternél nagyobb területű telkek ugyanolyan adózási elbírálás alá estek, mint azok, amelyek négyszáz négyzetmétere be van építve, és az, hogy 1,6 százalékkal megnövelt érték alapján vetették ki az adókat olyan ingatlanok vagy ingatlanrészek után, amelyekben kereskedelmi tevékenység folyt.

Több mint kétmilliós a tavalyi bevételtöbblet 2015-höz képest a bérilletékek helyben maradó hányadának köszönhetően, és sajnos nem azért, mert több a munkahely és a munkavállaló a megyeszékhelyen, hanem mert 2016-ban emelkedett a minimálbér.

Dan Mirel szerint van esélyük a szatmárnémeti adószedőknek arra, hogy ha növelni nem is, de legalább tartani tudják a tavalyi évi szintet idén is. Fokozniuk kell a terepmunkát és az elmaradt befizetések behajtásának hatékonyságát, és nem csak az országos átlagnak megfelelő és kimondottan kényelmesnek számító nyolcvanöt százalékos adóbefizetési hajlandóságot elvárni a lakosságtól és a cégektől a városban. Szintén esély van lefaragni a kedvezmények jelentette egymillió lejes várható hiányból azzal, hogy februártól megint emelkedik a minimálbér, hiszen egy-egy bruttó bér száz lejéből tizenhat a városi adóhivatal kasszájában köt ki. Bevételnövekedést hoz majd a minimálbér-emelés amiatt is, hogy ennek emelkedésével párhuzamosan a közúti bírságok kiszabásakor alapul vett büntetőpont értéke is nő, tavaly például tizennégy százalékkal volt több bevétele a városnak közúti bírságokból, mint két éve.

 

Princz Csaba