Sport

Adok–kapok az Olimpia és az AJF között

2015.05.18 - 12:35

Szilágyi István lemondott az Olimpiánál betöltött tisztségéről, de a felek állítják, hogy ennek nincs köze az újvárosi ügyhöz, amikor az AJF egyik döntése hátrányosan érintette a sárga-kékeket.

Indulatokat gerjesztett a Szatmárnémeti FC Olimpia vezetőségének a körében a Szatmár Megyei Labdarúgó Egyesület (AJF) fegyelmi bizottságának elmúlt heti döntése, amelynek értelmében a novemberi Avasújvárosi Talna – Luceafărul Decebal elitligás mérkőzés 3–3-as végeredményét csak most törölték és a bajnoki hajrában a Decebal javára írták a három pontot, mivel az akkori házigazdák megütötték a meccs nagybányai bíróját.

„Semmilyen szakági szövetség fegyelmi bizottsága nem dönthet bajnoki mérkőzés végeredményéről hat hónap után. A román szövetséget értesítettük az esetről” – figyelmeztetett Dan Domuţa Băbuţ, az FC Olimpia elnöke.

Mint ismeretes, az AJF döntése értelmében a Luceafărul növelhette előnyét a Liga 4 Elite táblázatának az élén, amely hátrányosan érinti az Olimpia szatellitcsapatát, amely a harmadosztályba való feljutást tűzte ki célként. A klubelnök ugyanakkor azt mondta, hogy beadvánnyal fordulnak ezen a héten az AJF-hez, amelyben megóvják az október 9-i, 8. fordulóban játszott Luceafărul – Olimpia II mérkőzés 1–0-s végeredményét. Szerintük a decebali alakulat csapatában egyel kevesebb 1992-es születésű játékos szerepelt, ugyanis az 1991-es Claudiu Ciocotişan neve mellett azt szerepelt, hogy 92-es születésű. „Elvárjuk, hogy az AJF hasonló módon intézkedjen, mint az avasújvárosi meccs esetében, és fél év késéssel tegyenek igazságot az ügyeben, habár ez esetben az AJF-nek hivatalból kellett volna eljárnia” – folytatta a klubelnök, aki továbbá a fegyelmi bizottság testületi összetételét is vitatja, szerinte ugyanis ebben nem vehet részt többek között AJF vezetőségi tag, mérkőzésmegfigyelő, bíró, valamely tagklub képviselője sem.

Dan Domuţa Băbuţ ugyanakkor újságírói kérdésre tagadta, hogy nyílt harc lenne az AJF és az Olimpia között. Szerinte most mindenki az igazát keresi, csak bizonyos esetben szabálytalanul járnak el. A kérdés azért merült fel, ugyanis Szilágyi István, az AJF elnöke az elmúlt hónapokban konfliktusba került az Olimpia vezetőségével, ezért lemondott a klubnál betöltött funkciójáról. Ezután a sajtóban megszellőztették, hogy Szilágyinak egy bosszúhadjárata lehet az avasújvárosi ügy felgöngyölítése. „Szilágyi úr döntése volt, hogy kilépjen az Olimpia vezetőségéből. Nem hiszem, hogy a két ügyet összefüggésbe lehet hozni, a részünkről nincs konfliktus vagy harc az AJF-vel, mi csak az igazunkat keressük egy ügyben” – jelentette ki a klubelnök.

„Én nem foglalkozom olyasmivel, hogy valakin bosszún álljak. Ezek spekulációk – mondta a lapunknak Szilágyi István. – Nem akarhatók rosszat az Olimpiának, ugyanis a mostani klubnak alapítótagja voltam és a szatellitcsapat megalakulását is én szorgalmaztam. Tény, hogy a döntés az avasújvárosi ügyben korábban is jöhetett volna, hiszen a Luceafărul időben benyújtotta az óvást, de a nagybányai bíró nem küldte időben a jelentését. Arról pedig nem rendelkezik a fociszabályzat, hogy egy meccs eredményét mennyi időn belül lehet megóvni, ha a bíró meg lett ütve” – tette hozzá, majd emlékeztetett arra, hogy az Olimpia II az ő kérésére kapott helyet a Liga 4 Elitben, de ugyanakkor az volt a feltétel, hogy ifi és kadett korosztályos játékosok szerepeljenek a keretben. Ezzel szemben több felnőtt is pályára lépett az idény során az Olimpia II elitligás meccsein...