88 éves korában meghalt Alain Delon – jelentette be a színész három gyermeke vasárnap a francia AFP hírügynökséghez eljuttatott közleményben.

Alain Delon 1935. november 8-án született. Az iskolában nem igazán voltak jó eredményei, ezért – vagy önszántából, vagy hentes apja akaratának engedelmeskedve, a források megoszlanak – önként jelentkezett a francia tengerészetbe. Az ötvenes években az akkor még Indokínának hívott dél-ázsiai területen szolgált, de a saját maga és sajtósai által terjesztett legenda szerint a többéves szolgálatból legalább egyet fogságban töltött, büntetésként a különböző kihágásaiért. Miután távozott a seregből, Párizsban keresett munkát, dolgozott pincérként és portásként is, a francia sajtó szerint már itt összeismerkedett olyan, kevésbé illusztris emberekkel, akikkel a barátsága meghatározta az életét.

Delon számára az áttörést az jelentette, amikor megismerte Yves Allégret rendezőt, aki egy mellékszerepet bízott rá az 1957-es Amikor az asszony összezavarodik című drámában. Allégret ezt a tanácsot adta a kamera előtt tapasztalatlan Delonnak:„Ide figyelj, Alain. Beszélj úgy, mint ahogy velem beszélsz. Bámulj úgy, ahogy rám bámulsz. Figyelj úgy, ahogy engem figyelsz. Ne színészkedj. Élj.”

Az igéző kék szemekkel bíró, jóképű színésznek pár jelentéktelen francia film után az 1960-as Ragyogó napfény (Plein Soleil) hozta meg az ismertséget, a Patricia Highsmith regényéből készült thrillerben ő alakítja a szélhámos Tom Ripleyt, azt a figurát, akit később Dennis Hooper és Matt Damon is eljátszik, az utóbbi az 1999-es A tehetséges Mr. Ripleyben. A film után Delon keresett lett az európai filmgyártásban, az olasz Luchino Visconti leszerződtette címszereplőnek a Roccó és fivéireihez, illetve ő alakíthatta a főszerepet Monica Vitti mellett Michelangelo Antonioni modernista mesterművében, a Napfogyatkozásban is.

Delon egész karrierjét meghatározta a vágy, hogy betörjön Hollywoodba, ami végül, minden próbálkozása ellenére, sosem sikerült neki igazán. Szerepelt Shirley Maclaine mellett az 1964-es A sárga Rolls-Royce-ban, Ann-Margret mellett az 1965-ös Egyszer egy tolvajban, de gyakran más nemzetiségű karaktereket játszott, mint amilyen a való életben volt. Miközben Hollywoodban próbálkozott a francia akcentusát levetkőzni, megtalálta őt Jean-Pierre Melville rendező, akinek aztán a karrierje ikonikus szerepét köszönheti: az 1967-es A szamuráj bérgyilkosaként Delon megtestesített egy olyan mértékű hűvös menőséget, ami még évtizeddel később is hullámokat vetett, többek között olyan rendezők filmjeiben, mint John Woo (A bérgyilkos) vagy Jim Jarmusch (Szellemkutya). Woo később visszaadta neki a szívességet, amikor a Szebb holnap című akciófilmjének főszereplőjére a Delon által forgalmazott napszemüveget rakta, ezzel jelentősen megtolva az eladásokat Hongkongban.

1972-ben felvette a Parole, parola című olasz sláger francia verzióját, bár az éneket a Dalida művésznevű énekesnőre bízta, ő csak csábítóan beszélt a dal közben. Ebben az évtizedben még egyszer, utoljára megpróbált betörni az amerikai filmiparba, de megint sikertelenül. A főszereplésével készült Airport-folytatás, az Airport '79 – Concorde megbukott, a Burt Lancasterrel készült Skorpió szintén nem érdekelte az amerikai közönséget. A franciákat továbbra is lenyűgözte, a francia Oscarnak számító Cézár-díjat megkapta 1984-ben az A mi történetünk című drámában nyújtott alakításáért, bár már a hetvenes években is jelölték kétszer. A kilencvenes évek végén hivatalosan visszavonult a filmezéstől, de egy-egy alkalomra (például a 2008-as Asterix az Olimpián kedvéért) visszatért a vászonra.

Delon egyszer házasodott, 1964 és 1969 között Nathalie Barthélemyvel. Élete szerelmének mindig is Romy Schneidert tartotta, akit ugyan eljegyzett 1959-ben, de akit a négyéves viszonyuk közben megcsalt Nicóval, a német énekesnővel. A viszonyukból született Delonnak egy törvénytelen gyereke, Christian Aaron Boulogne, akit Delon szülei neveltek fel. Barthélemytől egy fia született, Anthony Delon. 1968 és 1982 között együtt élt Mireille Darc francia színésznővel, majd szintén tizenöt évig, 1987 és 2002 között Rosalie van Breemen volt a párja, akitől két gyereke született: Anouschka és Alain-Fabien. Anouschka volt az, aki Cannes-ban átadta neki az életműdíjat.

Hírszerkesztő