Külföld

Áder: legyünk hálásak 2021-ben!

2021.01.01 - 10:34

Az államfő hangsúlyozta, a koronavírus-járvány miatt ez az évforduló nem olyan, mint a többi.
„Hagyományainkhoz képest más volt a húsvétunk, az adventünk, a karácsonyunk, és most más a szilveszterünk" — jelezte, majd felidézte, "tavaly ilyenkor még önfeledten kívánhattunk boldog új évet egymásnak", majd alig telt el néhány hét, és az újévi bizakodást félelem és bizonytalanság váltotta fel.
Kiemelte, „ma már alig van közöttünk, akit ne érintett volna közelről a járvány". „Mindannyian vágyunk vissza vírus nélküli életünkbe, amelynek adományait, lehetőségeit, szabadságát korábban oly természetesnek vettük" — fogalmazott a köztársasági elnök.
Hangsúlyozta, „szeretnénk feloldani a korlátokat, szeretnénk már visszakapni azt az életet, amelyben kevesebb a fájdalmas lemondás". Áder János aláhúzta, „kórházainkban ezekben a pillanatokban is heroikus küzdelem zajlik": orvosok, ápolók, asszisztensek, mentősök hoznak életmentő döntéseket most is, az új év első óráiban. „Meghálálhatjuk ezt valaha is nekik? Meghálálható-e a végeláthatatlan műszak?" — tette fel a kérdést.
Az államfő mindenkitől azt kérte, legyen hálás az egészségügyben és a szociális intézményekben dolgozók hősies munkájáért, mert ők egyetlen percre sem adták fel. „Legyünk hálásak a tudósoknak, mert kutatásaik segítenek egyre jobban kiismerni a nemrég még ismeretlen ellenséget és biztonságos védőoltáson, hatékony terápián dolgoznak!"— mondta.
Szólt arról is, hálásnak kell lenni a tanároknak, nevelőknek, mert újra és újra alkalmazkodtak, és a megváltozott körülmények között is szívvel-lélekkel folytatták munkájukat.
„Legyünk hálásak a földeken és a gyárakban dolgozóknak, az eladóknak, a szállítóknak, a rend őrzőinek, mert miattuk működött és működik az ország" — jelentette ki Áder János.
A köztársasági elnök azt mondta, „legyünk hálásak jó szóval, köszönettel, fegyelmezettséggel, a másikra való odafigyeléssel, az igazság elfogadásával, a szabályok betartásával, a saját igényeink és érdekeink háttérbe szorításával".
„Legyen most kevesebb a kérdés és több az elfogadás, kevesebb a kétely és több a bizalom!"— kérte.
Az államfő beszéde végén Pál apostolt idézve azt mondta, „becsüljétek meg azokat, akik fáradoznak közöttetek, éljetek egymással békességben, karoljátok fel az erőtleneket, legyetek türelmesek mindenkihez, törekedjetek mindenkor a jóra egymás iránt és mindenért adjatok hálát".
„Ehhez kívánok mindannyiuknak erőt, még türelmet, testi-lelki gyógyulást és egészséget az új esztendőre!" — zárta beszédét Áder János.
A köztársasági elnök újévi köszöntőjét ezúttal is Weisz Fanni esélyegyenlőségi aktivista fordította jelnyelvre a siket és nagyothalló nézők számára.

MTI

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

44 párt köszöntött a szatmárnémeti városvezetés

Közel félszáz arany- és gyémántlakodalmat ünneplő szatmárnémeti illetőségű párt köszöntött és jutalmazott meg a szatmári megyeszékhely vezetősége pénteken a déli órákban, az Iparosotthonban.
Szatmárnémeti

Miért ehetnek a szatmáriak halat is szilveszterkor?

Szilveszterhez kötődik a babonák legszélesebb tárháza, ételektől ruhadarabokon át viselkedésig, és persze teszünk fogadalmakat is, melyeket rendszerint nem tartunk be — mégsem mulasztjuk el, nehogy ezen bukjon el következő évi szerencsénk és anyagi jólétünk.
Jegyzet

Összekuszálódott emberi világ

Ismét eltelt egy év — hangzik el egyre több ember ajkáról. Egyesek azt gondolják, túl gyorsan, vannak, akik számára hosszú volt, hosszan tudják sorolni azt is, hogy miért.