Külföld

Áder: a vízválság mára valósággá vált

2019.10.15 - 16:19

Mindaz, amiről hat éve, az első Budapesti Víz Világtalálkozón fenyegető jövőképként beszéltek, mára valósággá vált, a világ sok régiójában vízválsággal kell szembesülni - mondta Áder János köztársasági elnök kedden Budapesten.

Az államfő a Budapesti Víz Világtalálkozó alkalmából tartott közös sajtótájékoztatót Gadzsendra Szingh Sekavat indiai vízgazdálkodási miniszterrel.

Áder János hangsúlyozta: meg kell előzni a vízválságot, ahol ez még lehetséges, és alkalmazkodni kell, ahol már bekövetkezett. A legnagyobb dilemma pedig, amelyet az országoknak meg kell oldaniuk, hogy miként tudnak egyre kevesebb termőföldön egyre több embert ellátni: ennek kulcskérdése a megfelelő mennyiségű és minőségű víz.

Kitért arra, hogy India megjeleníti a víz mindhárom drámáját, vagyis a kevés, a sok és a szennyezett víz problémáját. Egyszerre lehet beszélni aszályos és árvíz által gyakran sújtott területekről, és ez jó néhány országra igaz. Viszont ha India sikeres lesz a helyzet kezelésében, az nemcsak példát, reményt ad más országoknak, hanem olyan modellt is nyújt, amelyet alkalmazni lehet hasonló helyzetű országokban - vélekedett.

A köztársasági elnök kérdésre elmondta: az esetek nagy részében van technológia a problémák megoldására, és bár egy részük megvalósítása időigényes, ha sosem vágnak bele, újabb és újabb katasztrófák adódhatnak. A megelőzésre fordított összegek sokszorosan megtérülnek - tette hozzá.

Közölte: politikai döntés is kell a változáshoz, jelentősen át kell csoportosítani a forrásokat, pluszforrásokat kell biztosítani a vízhelyzet kezeléséhez.

Ugyancsak kérdésre az államfő kifejtette: a magyarországi vízvezetékrendszer elavult és felújításra szorul, előbb-utóbb ehhez hozzá kell fogni, amihez költségvetési források kellenek.

Azt is mondta: ha fontosnak tartjuk, hogy ne fűtsük fel a bolygót, csökkentsük a légkörben a széndioxid mennyiségét, de nem akarunk lemondani az életszínvonalunkról és nem akarjuk, hogy az iparnak ne álljon rendelkezésre megfelelő mennyiségű villamos energia, szükség van az alaperőművekre, amilyen az atomerőmű. Azonban a biztonság elengedhetetlen szempont - fűzte hozzá. Megjegyezte: 2030-ig kivezetik a szenet az energiatermelés köréből Magyarországon.

Az indiai vízgazdálkodási miniszter kiemelte: egyre aggasztóbb a helyzet, ezért mindenkinek össze kell fogni, a kormányoknak, a tudósoknak, az üzleti világnak és a civileknek, hogy megpróbálják leküzdeni ezt a komoly fenyegetést.

Mint mondta, India nagy ország, rendkívül összetett éghajlattal, és minden vízzel kapcsolatos problémával szembesül.

Gadzsendra Szingh Sekavat elengedhetetlennek nevezte a társdalom bevonását, felelősségtudatának növelését, emellett pedig - közölte - a kormányoknak is meg kell tenniük minden tőlük telhetőt a vízgazdálkodási problémák kezelésére. Fontos szempontként értékelte a víz összegyűjtését, körültekintő felhasználását, újrahasznosítását és hatékonyabb felhasználását.