Magazin

Adele végigsírta a Grammy-gála utáni napot — Videó!

2016.02.19 - 16:51

Adele Grammy-fellépése egy technikai hiba miatt néha hamisan hangzott, ezért az énekesnő elmondása szerint végigsírta a másnapot.

Adele brit énekesnő végigzokogta a hétfői Grammy-gála másnapját, miután várva várt fellépését műszaki hiba zavarta meg, amitől úgy tűnt, mintha hamisan énekelne. "Annyira kínosan éreztem magam. Szinte végigzokogtam a napot" – vallotta be a hatszoros Grammy-díjas előadó egy interjúban. A hétfői Grammy-gála volt a 27 éves énekesnő nagy visszatérése négy év szünet után. Adele 25 című új korongja novemberben jelent meg. A lemez eladási rekordot döntött az Egyesült Államokban, világszerte mintegy 15 millió példányt kapkodtak el belőle, így rövid idő alatt 2015 legkeresettebb albuma lett. Az énekesnő neve ugyanakkor nem szerepelt az idei Grammy-jelöltek között, mivel új lemeze túlságosan későn jelent meg ahhoz, hogy jelölni lehessen a díjra. A Los Angeles-i gálán Adele-t mindössze egy zongora kísérte az All I Ask című szám előadása közben. A produkciót azonban technikai hiba zavarta meg: egy mikrofon bezuhant a zongorahúrok közé, aminek következtében a közönség az énekesnőre nem jellemző bizonytalan, hamisan csengő hangokat hallhatott. Adele az interjúban elmondta, azonnal érezte, hogy a dal nem fog jól szólni, és utólag azt kívánja, bárcsak leállt volna, és elölről kezdte volna a produkciót. "Legközelebb, ha bármi ilyesmi történik, le fogok állni. Azt mondom majd, sajnálom, de nekem ez így nem megy. Ha van időnk, kezdjük újra, gyerünk, máskülönben viszlát" – szögezte le az énekesnő. Adele azt is elárulta, hogy ma már sokkal nagyobb nyomást érez fellépés közben, mint néhány évvel ezelőtt. "Minél sikeresebb vagyok, annál nagyobb rajtam a nyomás" – fogalmazott. Az énekesnő február 29-én indul egy kilenc hónapos európai és észak-amerikai turnéra, amelyre már minden jegy elkelt.

Nézze meg a fellépést: