Szatmárnémeti

ACES-találkozót szerveztek Bukarestben

2013.10.09 - 10:18

Az osztrák ERSTE Stiftung a bécsi Interkulturelles Zentrummal karöltve néhány éve hozta létre — egyre sikeresebben bővítve hatáskörét — az ACES (Academy of Central European Schools) nevű pályázati rendszerét közép- és kelet-európai iskolák számára. A pályázat elsődleges célja egymás minél jobb megismerése, ehhez kínál évente megújuló pályázati témák kiírásával lehetőséget az ACES. A pályáztató arra törekszik, hogy a részt vevő iskolákat hozzásegítse az aktív együttműködéshez, a nemzetközi kapcsolatok kialakításához, egymás kultúrájának megismeréséhez a fél éven át tartó munkán keresztül. A pályázatban részt vevő iskolák küldöttei számára a szervezők minden évben egyhetes képzést tartanak, amelynek során különböző csoportfoglalkozások és előadások segítségével saját pályázataikat is sikerre vivő technikákat, játékokat tanulhatnak a résztvevők. Az első állomás az idén Bukarest volt, ahol minden nyertes iskolát egy-egy diák és tanár képviselt, számolt be Polacsek Anna, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium angol nyelvi munkaközösségének vezetője, aki azt is elmondta, az idei téma „I and the others: discovering diversity around and within me (Én és mások: a különbözőség megismerése körülöttem és bennem)”. Szatmárnémetiből három iskola nyert pályázatot, amelyeket a következők diákok és tanárok képviseltek a bukaresti rendezvényen: a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumot Polacsek Annamária tanár és Pataki Balázs diák, a Johann Ettinger Német Líceumot Anderco Aida tanár és Benjámin Groza diák, az Elisa Zamfirescu Iskolaközpontot Olivia Pop tanár és Török Csilla diák. Az öt napon át tartó, angol nyelven folyó rendezvény alatt idén is különböző workshopok, hasznos és tartalmas kiegészítő programok színesítették a rendezvényt, mely ismerkedéssel, a közös munka részletes kidolgozásával, beindításával telt, összegzett Polacsek Annamária.