Négy kategóriában már szombaton eldőlt az aranyérem sorsa a 8. Rally Sprint autós ügyességi és gyorsasági megyei bajnokságon.
Izgalmas, de ugyanakkor balesetmentes volt a 8. Rally Sprint autós ügyességi és gyorsasági megyei bajnokság idei kiírásának az utolsó előtti, negyedik fordulója, amelyet a szatmárnémeti Pinului utcai Rider's Ringen rendezett meg a Román Autóklub (ACR) szatmárnémeti fiókszervezete.
Még az időjárás is a szervezőkkel tartott, hiszen napos, meleg őszi szombaton zajlott a verseny, így negyvenhárom pilóta sorakozott fel a rajtvonalnál, de az autóversenyeket kedvelő szurkolók is szép számban gyűltek össze. A szatmárnémeti pilóták mellett nagykárolyi, vetési, sárközújlaki, dési és nagybányai versenyzők is megküzdöttek egymással és a kronométerrel, Seletye Dávid, az ACR szatmári igazgatója pedig hangsúlyozta, ez a verseny már túlnötte magát a megye határain, néhány éve már országos futamként említik a szatmári Rally Sprintet.
A hétvége legizgalmasabb pillanatait a nagybányai Marius Feher szolgáltatta: túl hosszúnak bizonyult a Nissan Sky Line-ja a szűk fordulókban, az egyiket kissé nagyobb sebességgel vette be, így egészen a gumifalig csúszott a síkos betoncsíkon. A koccanásban viszont mindkét hátsó kerekére felakad egy-egy használ gumiabroncs a falból, ezzel teljesítette a versenyköröket, de nyilván, az ideje nagyon gyenge volt.
Másrészt a kronométerrel való csatázás is izgalmas volt, végül négy pilótának sikerült olyan eredményt elérnie szombaton, amellyel eldöntőtte a kategóriája bajnoki címét. Balogh Alex (junior I), Cosmin Caraba (ON 2), Cătălin Farcău (ON 3) és Májer Richárd (OOP 1) mögött azonban még várhatók izgalmak a dobogó második és harmadik helyének a megszerzésére.
Eredmények
Junior 1 korosztály
1. Balogh Alex (14 éves, Szatmárnémeti, Mazda)
2. Tarța Dávid (11 éves, Nagybánya, Suzuki Swift)
3. Pintye Balázs (11 éves, Szatmárnémeti, Honda).
Junior 2
1. Flaviu Purgui (15 éves, Szatmárnémeti, Peugeot)
2. Laurențiu Kira (17 éves, Szatmárnémeti, Honda)
3. Emilian Octavian Pereș (17 éves, Szatmárnémeti, Mazda).
ON 1 géposztály
1. Laurențiu Kira
2. Füstös András (Dés, Mitsubishi)
3. Kis-Kasza Szilárd (Szatmárnémeti, Honda).
ON 2
1. Balogh Alex
2. Cosmin Caraba (Szatmárnémeti, Toyota)
3. Kis-Kasza Szilárd.
ON 3
1. Cătălin Farcău (Szatmárnémeti, BMW)
2. Kovács Levente (Szatmárnémeti, BMW)
3. Bakonyi Raul (Szatmárnémeti, BMW).
OOP 1 kategória
1. Májer Richárd (Szatmárnémeti, Honda)
2. Kui Ferenc (Szatmárnémeti, Seat)
3. Ioan Iocsak (Sárközújlak, Honda).
OPEN
1. Májer Richárd
2. Cosmin Caraba
3, Havrilla Péter (Nagybánya, Trabant).
Különdíjak
A legfiatalabb hölgyversenyző: Natalia Ramona Iocsak (9 éves, Sárközújlak)
A legfiatalabb navigátor: Tóth Darius (9 éves, Szatmárnémeti).