Az egész napos, hetes munkát elronthatja egy apró hiba, a címben előforduló betűvétség, egy, a kapkodás miatt elrontott mondat… A sajtóban szerencsére van kifogás: nem én vagyok a ludas, áh, dehogy, tényleg azt hitted? Hát pedig a nyomda ördöge. Nekem semmi közöm hozzá! Olykor az is előfordul, hogy igazam van. Tényleg nem én írtam el, hanem a szerkesztő nyúlt bele, s véletlenül (éppen ott) nem a legszerencsésebben.

Nos, a bevezető csak azt a célt szolgálja, hogy idejekorán hangsúlyozzam: nem pellengérre akarok valakit állítani. Merthogy gyakorló újságíróként, bloggerként naponta igen faramuci plakátokkal találkozom. Pont tegnap döbbentem rá, hogy az egyik református egyházközségnek nem sikerült helyesen leírnia az „Urat” kifejezést. Hosszú „ú”-val jelent meg a felhívása. Nyilván kapkodott a tiszteletes, sok dolga van, a szívességre megkért fiatal meg éppen szerelmes, s olyankor mit számít egy vesszőcske…

Hogy az orosz zeneszerző, Csajkovszkij neve még véletlenül sem szerepel magyaros átírásban, az már nem bosszant. Még az is lehet, hogy enyhíteni kellene az átírási szabályzaton. Nem hivatalosan egy fő-főszakember azt javasolta, hogy inkább angolosan írjam az egyelőre nem magyarított karatés kifejezéseket, mintsem azt kockáztassam, hogy a sportemberek megvernek az állandó okoskodásom okán. Ennek ellenére, az unottság dacára elszomorít, hogy a Szatmár megyei zenei intézmény nevében kiadott plakáton az „Ágnes Klára Sándor” név szerepel. Egy hölgyről van szó, aki speciel magyar, s — biztosan kitalálták már — nem Sándor a keresztneve, hanem az a családneve…

Ha mi nem ügyelünk magunkra, ha zenészek nem becsülik meg egymást, akkor ki fogja megtenni?

Megyeri Tamás Róbert