A Láncos-templomban lépett fel szombaton a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző Karán tanuló zenepedagógia szakos diákok kórusa. Diákok, tanárok, egykori kórustagok és különböző gyülekezetek tagjai örömmel hallgatták őket.
Déli 12-kor Király Lajos szatmári esperes köszöntötte a kolozsváriakat Graham Welch londoni egyetemi professzort idézve, aki kimerítően foglalkozott az énekléssel és egészségre gyakorolt hatásaival, és aki vallja: „Éneklés közben másképp lélegzik az ember, tüdejének nagyobb részét használja, így a vérbe több oxigén jut, és éberebbek leszünk. Emellett az éneklés a szívet és az érrendszert is edzi, és olyan hormonokat szabadít fel, amelyek akkor keletkeznek, ha egy feladatra koncentrálunk, és ugyanakkor élvezzük is.”
A kórus Zilah és Nagykároly után a szatmári Láncos-templomban is bizonyságot tett Toadere Kovács Dalma vezényletével. Műsoron voltak Szergej Rahmanyinov-, Bárdos Lajos-, Csíky Boldizsár-, Bartók Béla- és Kodály Zoltán művek, valamint más különleges darabok.
Az elhangzó énekek között a diákok szóban is bizonyságot tettek az éneklés örömeiről, és meséltek az egyetemi életről és a kórusról.
Dr. Lukács Olga dékán, lelkipásztornő is szeretettel beszélt a kolozsvári zenepedagógia tanszékről, amely 15 éve működik, és azért létesült, hogy magyar nyelvű képzést biztosítson mindazoknak, akik itthon, Erdélyben, Kolozsváron szeretnék folytatni egyetemi szintű zenei tanulmányaikat.